Barcelona: Sevillából érkezett balhátvéd 18 millióért – hivatalos

M. D.M. D.
2019.08.04. 13:40
null
Junior Firpo a Barcelonában folytatja pályafutását (Fotó: AFP)
Megegyezett egymással Junior Firpo átigazolásáról az FC Barcelona és a Real Betis, így a 22 esztendős, korosztályos Európa-bajnok spanyol balhátvéd a katalán egyesületben folytatja pályafutását – jelentette be hivatalos honlapján a két klub.

A katalánok 18 millió eurót, bizonyos feltételek teljesülése esetén további 12 milliót fizetnek a Betisnek a játékosért, aki öt évre, 2024-ig ír alá a Barcelonához, amely 200 millió euróban határozza meg a kivásárlási árát.

A dominikai születésű Junior Firpo 2014 óta tartozott a Betis kötelékébe – a felnőttek között a legutóbbi az egyetlen teljes idénye. A bajnokságban, a kupában és az Európa-ligában egy évad alatt összesen 43 meccsen jutott szóhoz, öt gólt és hét gólpasszt jegyzett. A spanyol U21-es válogatottal idén U21-es Európa-bajnoki címet ünnepelhetett. Érdekesség, hogy egyik Betis-gólját éppen a Barcelona ellen szerezte – a 2018–2019-es La Liga-idény 12. fordulójában a sevillai csapat 4–3-ra le is győzte a Barcát.

Frenkie de Jong, Antoine Griezmann és Neto után Junior Firpo a gránátvörös-kékek negyedik nyári igazolása.

Érkezése elsősorban Jordi Alba tehermentesítését szolgálja, de hosszú távon akár a Barcelona első számú balhátvédje is lehet.

FC Barcelona on Twitter

Welcome @JuniorFirpo03! #ReadyToColor https://t.co/VuIR4yenXz



Legfrissebb hírek

Barcelona: Frenkie de Jongot a trófeák éltetik – holland rekorder lett

Spanyol labdarúgás
1 órája

Yamal a sérüléséről: Ez nem a vég, hanem csak egy szünet

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:00

Lamine Yamal idénye véget ért, a vb-n tér vissza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.04.23. 14:26

Yamal sérülése miatt aggódnak a spanyolok

Spanyol labdarúgás
2026.04.23. 09:52

Lamine Yamal győztes gólt szerzett, belesérült, és a Barcelona nem csak őt veszítette el

Spanyol labdarúgás
2026.04.22. 23:55

Sasok és legyek – Malonyai Péter publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2026.04.20. 01:23

Véget ért az alapszakasz, ők folytathatják a rájátszásban a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.04.17. 23:19

A Real Madrid legendája a Barcelonának és az Atlético Madridnak is odaszúrt

Bajnokok Ligája
2026.04.17. 13:57
Ezek is érdekelhetik