Barca: Abidal Párizsban; Neymarról tárgyalnak a PSG-vel

2019.08.13. 11:51
null
Az FC Barcelona képviselői Párizsba utaztak – nem nehéz kitalálni, ki miatt (Fotó: AFP)
Kedd reggel szinte minden, sporttal foglalkozó spanyol portálon megjelent a hír: Éric Abidalt, az FC Barcelona sportigazgatóját kollégáival együtt a Párizsba tartó repülőgépen látták. Egybehangzó sajtóértesülések megerősítik azt, amire mindannyian gondolhatunk: a katalánok képviselői a PSG-vel tárgyalnak majd Neymar esetleges átigazolásáról.

 

A RAC1 nevű katalán rádió értesülései szerint Abidal, Javier Bordas és André Cury kedden találkozik Leonardóval, a PSG sportigazgatójával, hogy megkezdje a tárgyalásokat Neymar átigazolásával kapcsolatosan.

A katalán Sport először azt írta, ez még csak a kezdet – végleges megállapodás nem várható a mostani egyeztetések után, csupán tapogatóznak a felek. Nem sokkal később már arról számolt be a lap, hogy Leonardo azt az utasítást kapta, hogy minél előbb zárja le a Neymar-ügyet – eszerint a néhány órán belüli megállapodás sem kizárt.

A PSG továbbra is minél több pénzt szeretne kapni Neymarért, a Barca mindeközben játékosok bevonásával csökkentené a fizetendő összeget. Az első számú lehetőség továbbra is Philippe Coutinho mozgósítása, de Nélson Semedo és Ivan Rakitic távozása sem kizárható, illetve az sem, hogy először csak kölcsönbe kerül Neymar a Barcához, hogy egy évvel később kedvezőbb feltételekkel vásárolhassák meg a katalánok. Jelenleg a 60-100 millió euró körüli összeg, plusz Coutinho kombináció tűnik befutónak.

Mint ismert, Neymar klubváltása hosszú ideje téma a nemzetközi sportsajtóban: úgy tűnik, sem ő nem maradna szívesen Párizsban, sem a szurkolók nem fogadnák kitörő örömmel – a PSG üzleteiből már el is tűntek a mezei. A Real Madrid érdeklődéséről is lehetett hallani, ám a leggyakrabban az FC Barcelonát emlegetik a brazil támadóval kapcsolatosan.

BarcaTimes Media on Twitter

[COPE] | Eric Abidal on a flight to Paris. He and other delegations from Barça are travelling to Paris to meet with Leonardo (PSG Sporting Director).



Legfrissebb hírek

Ligue 1: Negóék pontot szereztek a Lyon ellen

Francia labdarúgás
6 órája

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
7 órája

La Liga: emberelőnyben fordított a Mallorca az Espanyol ellen

Spanyol labdarúgás
9 órája

Videó: íme, a hetvenméteres csodagól Arda Gülertől az Elche ellen!

Spanyol labdarúgás
15 órája

A Real Madrid a Manchester City után az Elchét is legyőzte

Spanyol labdarúgás
2026.03.14. 23:01

Ligue 1: pont nélkül maradt a Lens az újonc otthonában, nem tudta megelőzni a PSG-t

Francia labdarúgás
2026.03.14. 22:58

Echeverri varázsolt, a Girona legyőzte a Bilbaót; bombagóllal nyert az Atlético

Spanyol labdarúgás
2026.03.14. 18:30

A Zvezda lezárta a címvédő nagy sorozatát az Euroligában, Gudurics elérte a háromezres határt

Kosárlabda
2026.03.13. 23:20
Ezek is érdekelhetik