Barca: a Bernabéuban ünnepelnék a kupagyőzelmet – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.06. 09:09
A madridi kiadású As sportnapilap információi szerint a Barcelona labdarúgócsapata a Real Madrid pályáján szeretné lejátszani a spanyol Király-kupa május 21-én megrendezendő döntőjét.

Az elődöntő valenciai visszavágóját a katalánok hétgólos előnnyel várják (otthon 7–0-ra győztek), míg a másik ágon a Sevilla négygólos fórral (4–0) utazik Vigóba a Celtához.

A lap úgy tudja, hogy a címvédő Barcelonánál lefutottnak tekintik a két párharcot, ebben az esetben pedig az ország fővárosa ideális helyszín lehetne, lévén nekik és a sevillaiaknak is hasonló utat kellene megtenniük.

A döntőnek hivatalosan később jelölnek ki végleges helyszínt. A korábbi években rendre felvetődött annak a lehetősége, hogy a Barca esetleg a Santiago Bernabéuban lépjen pályára a kupadöntőben, de a 37 alkalommal fináléba jutó katalánoknak erre legutóbb 1997 tavaszán volt lehetőségük. Azóta négy döntőt rendeztek a Real Madrid otthonában, míg a Barca hatszor volt finalista.

Amúgy a 27-szeres kupagyőztes katalánok számára jó előjel lenne, ha a Bernabéuban rendeznék a kupadöntőt: a hét ottani fináléjukból csak egyet buktak el.

Legfrissebb hírek

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

Egy lépésre a Barcelona attól, hogy az Egyesült Államokban játsszon La Liga-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 10:24

Lamine Yamal és Fermín López is duplázott, a Barcelona nyerte meg a 60. Joan Gamper-kupát

Spanyol labdarúgás
2025.08.10. 23:00

Befér Marcus Rashford vagy csere lesz? – így állhat fel az új idényben az FC Barcelona

Minden más foci
2025.08.07. 12:32
Ezek is érdekelhetik