Atlético: Godín bosszúra és sikerre készül a Real ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.12. 17:23
Az Atlético Madrid védője, Diego Godín elmondása szerint a bajnoki címvédő győzelmi szándékkal utazik a Real Madrid otthonába.

A szezon első bajnoki madridi derbijére szombaton 20 órakor kerül sor a Bernabéu stadionban, de Godín elmondása szerint az Atlético Madrid számára mindenki ellen a három pontért kell készülni. Az uruguayi játékos hozzátette, a döntetlen talán jó eredmény lenne, de nem arra hajtanak, és erőt merítenek a sikeres Szuperkupa-párharcból.

„Egy ilyen mérkőzés nem olyan, mint egy átlagos összecsapás. Tudjuk, hogy ez valami más – kezdte Godín. – Nyertünk meccseket, döntőket, ligákat, ez pedig olyan, amit nagyon nehéz teljesíteni. Ez önbizalmat ad nekünk, hogy jó úton vagyunk. A fejünkben csak a győzelem jár minden mérkőzésen, de tudjuk, hogy a Real Madriddal játszunk, a saját stadionjukban. A győzelem a cél. Ha a mérkőzés úgy alakul, akkor talán a döntetlen is jó eredmény."

„Győzni akarunk a következő meccsen, nyerni akarunk szombaton. Továbbra is versenyképesek akarunk maradni, és trófeákat nyerni, majd a szezon végén kiderül, sikerült-e. Ez a mi mentalitásunk, ez a mi vágyunk, és ami azt illeti, már nyertünk is egyet ebben az idényben" – tette hozzá az Atlético Madrid védője.

Az uruguayi játékos elmondása szerint a Real Madrid elleni BL-döntős vereség még mindig a fejében jár, de hálát ad a futballnak, hogy az Atléticónak van esélye visszavágni.

„Nagyon közel voltunk, és nagyon kevésen múlt, hogy vissza tudtak kapaszkodni, de ilyen a futball. Egy héttel korábban megnyertük a bajnokságot a Barcelona pályáján. Ezekből a dolgokból lehet tanulni és fejlődni. A labdarúgás megadja neked a lehetőséget a bosszúra, és biztos vagyok benne, hogy élni fogunk vele."

A szombati találkozóról élő, szöveges tudósítást olvashat a Nemzeti Sport Online-on!

Legfrissebb hírek

Dani Ceballos távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 20:35

A Como 60 milliót fizet Nico Pazért, de a Real Madrid nem mond le a támadóról – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 18:21

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

„Valóra akarom váltani az álmom” – Álvarez menne a Barcába, az Atlético viszont megtiltja neki

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 01:39

A Real Madrid szerződést hosszabbított Rüdigerrel

Spanyol labdarúgás
2026.06.16. 12:40

A Portótól gyorsan menesztették, most az Elche vezetőedzője lett

Spanyol labdarúgás
2026.06.13. 15:28

Megszületett a megegyezés a Real Madrid és Bernardo Silva között – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.11. 21:05

„Habemus Papam” – José Bordalás marad a Getafe edzője

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 21:53
Ezek is érdekelhetik