La Liga: nem tudta megverni a Bilbaót, már nem első a Girona

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.27. 22:55
null
Nem tudta legyőzni a Bilbaót a Girona hazai pályán (Fotó: AFP)
A Girona otthon 1–1-es döntetlent játszott az Athletic Bilbaóval a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 14. fordulójának hétfő esti mérkőzésén.

Az első félidőben mindkét csapat alakított ki nagy helyzeteket, de nem voltak képesek azokat nyugodt fejjel, pontosan befejezni, így a felek szünetben 0–0-val vonulhattak az öltözőbe.

Az 55. percben kicsit szerencsésen jutott el a labda Viktor Cihankovhoz, aki élt a lehetősséggel, és megszerezte a Gironának a vezetést. Erre viszonylag hamar tudott válaszolni a vendéggárda. A 67. percben Inaki Williamspontosan fejezett be egy kontrát, amivel kiegyenlítette a mérkőzés állását.

A végén hiába voltak agresszívabban a gironaiak, és teremtettek több lehetőséget, nem tudták begyötörni a győztes gólt– az1–1 azt jelenti, hogya Real Madrid jobb gólkülönbségével visszavette a vezetést a tabellán, a Girona már csak a második.

A mérkőzés összefoglalója:

SPANYOL LA LIGA
14. FORDULÓ
Girona–Athletic Bilbao 1–1
(Cihankov 55., ill. I. Williams 67.)

A FORDULÓ KORÁBBI EREDMÉNYEI

Vasárnap játszották
Real Betis–Las Palmas 1–0 (Willian José 19.)
Cádiz–Real Madrid 0–3(Rodrygo 14., 64., Bellingham 74.)
Villarreal–Osasuna 3–1(Morales 58., 71., 80., ill. Catena 78.)
Real Sociedad–Sevilla 2–1(Dmitrovics 3. – öngól, Sadiq 22., ill. En-Nesziri 60.)
Kiállítva:S. Ramos (86., Sevilla), J. Navas (89., Sevilla)
Szombaton játszották
Atlético Madrid–Mallorca 1–0(Griezmann 64.)
Getafe–Almería 2–1(Greenwood 34., Mayoral 45., ill. Ramazani 7.)
Valencia–Celta Vigo 0–0
Rayo Vallecano–Barcelona 1–1(Unai López 39., ill. Lejeune82. – öngól)
Pénteken játszották
Alavés–Granada 3–1(R. Torrente 11. – öngól, Rebbas 38., Omorodion 55., ill. Uzuni 86. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 14 11 2 1 31– 9 +22 35
2. Girona 14 11 2 1 32–17 +15 35
3. Atlético Madrid 13 10 1 2 30–12 +18 31
4. FC Barcelona 14 9 4 1 27–14 +13 31
5. Athletic Bilbao 14 7 4 3 26–18 +8 25
6. Real Sociedad 14 7 4 3 25–17 +8 25
7. Betis 14 6 6 2 18–16 +2 24
8. Getafe 14 4 7 3 17–18 –1 19
9. Valencia 14 5 4 5 16–18 –2 19
Rayo Vallecano 14 4 7 3 16–18 –2 19
11. Las Palmas 14 5 3 6 11–13 –2 18
12. Villarreal 14 4 3 7 21–25 –4 15
13. Alaves 14 4 3 7 14–19 –5 15
14. Osasuna 14 4 2 8 16–24 –8 14
15. Sevilla 13 2 6 5 19–19 0 12
16. Cádiz 13 2 4 7 10–20 –10 10
17. Mallorca 13 1 6 6 12–19 –7 9
18. Celta Vigo 14 1 5 8 14–24 –10 8
19. Granada 14 1 4 9 19–33 –14 7
20. Almería 14 3 11 16–37 –21 3

A 4. fordulóból elhalasztott Atlético Madrid–Sevilla mérkőzést december 23-án játsszák le, a 13. fordulóból elhalasztott Mallorca–Cádiz meccs november 29-én lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik