La Liga: hosszabbításban lőtt góllal nyert a Las Palmas

Vágólapra másolva!
2023.10.28. 16:05
null
Kaba furcsa gólja döntött (Fotó: Reddit)
A Las Palmas idegenben 2–1-re győzte le az Almeríát a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 11. fordulójának szombati első mérkőzésén.

Az első játékrész közepéig kellett várni az első gólra, azt pedig a vendég Las Palmas szerezte: Marvin Park küzdött nagyot a szélen, majd középre tette a labdát, amire remek ütemben érkezett Munir El Haddadi (0–1). Az utolsó helyen álló és még nyeretlen Almeríának ezúttal sem ment a játék, hiszen a szünetig nem volt kaput eltaláló kísérlete.

A hajrához érkezve azonban már lett, sőt, a hazaiak Largie Ramazani remek szólója után egyenlíteni tudtak (1–1).

A három pont azonban így is a vendégeké lett, hiszen a ráadás perceiben a földről felpattanó Sory Kaba vágta dühösen a labdát a kapuba (1–2).

Az Almería továbbra is győzelem nélkül áll a bajnokságban, míg a Las Palmast a középmezőnyben találjuk.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

SPANYOL LA LIGA
11. FORDULÓ

Almería–Las Palmas 1–2 (Ramazaini 73., ill. El Haddadi 23., Kaba 90+4.)
Később
16.15: FC Barcelona–Real Madrid (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
18.30: Mallorca–Getafe (Tv: Spíler2)
21.00: Cádiz–Sevilla (Tv: Spíler2)

VASÁRNAP
14.00: Real Betis–Osasuna (Tv: Spíler2)
16.15: Rayo Vallecano–Real Sociedad (Tv: Spíler2)
18.30: Athletic Bilbao–Valencia (Tv: Spíler2)
21.00: Atlético Madrid–Alavés (Tv: Spíler2)

HÉTFŐ
21.00:
Granada–Villareal (Tv: Spíler 2)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Girona–Celta Vigo 1–0 (Y. Herrera 90+1.)

Az állás
1. Girona 11 9 1 1 25–13 +12 28
2. Real Madrid 10 8 1 1 21–7 +14 25
3. Barcelona 10 7 3 22–10 +12 24
4. Atlético Madrid 9 7 1 1 23–8 +15 22
5. Real Sociedad 10 5 3 2 18–12 +6 18
6. Athletic Bilbao 10 5 2 3 16–10 +6 17
7. Rayo Vallecano 10 4 4 2 12–13 –1 16
8. Valencia 10 4 2 4 12–11 +1 14
9. Betis 10 3 5 2 12–14 –2 14
10. Las Palmas 11 4 2 5 8–10 –2 14
11. Osasuna 10 4 1 5 11–14 –3 13
12. Getafe 10 2 5 3 13–16 –3 11
13. Sevilla 9 2 3 4 14–13 +1 9
14. Villarreal 10 2 3 5 12–16 –4 9
15. Cádiz 10 2 3 5 8–14 –6 9
15. Alaves 10 2 3 5 8–14 –6 9
17. Mallorca 10 1 5 4 12–16 –4 8
18. Celta Vigo 11 1 3 7 10–19 –9 6
19. Granada 10 1 3 6 15–25 –10 6
20. Almeria 11 3 8 14–31 –17 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik