La Liga: két góllal nyert a Real, de a Girona vezeti a tabellát

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.09.27. 20:58
null
Brahim Díaz góllal hálálta meg, hogy kezdőként léphetett pályára (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 7. fordulójában a Real Madrid 2–0-ra legyőzte a Las Palmast. Mivel a Girona 2–1-re nyert idegenben a Villarreal ellen, a kis csapat vezeti a tabellát!

 

Brahim Díaz kezdőként lépett pályára a Real Madridban, először 2019 óta (akkor még Zinédine Zidane volt a vezetőedző…). Igaz, Díaz három évig a Milant erősítette, így olyan nagyon nem is volt rá lehetősége. Most, amikor már úgy tűnt, hogy a Madrid nem lő gólt az első félidőben, a hosszabbítás harmadik percében éppen a 24 éves támadó középpályás szerezte meg a vezetést a királyiaknak.

A második madridi gól szerzője pedig az a Joselu lett, aki ezzel a találattal a 21. században elsőként mondhatja el magáról, hogy az első négy hazai bajnokiján a Real Madrid játékosaként gólt ért el.

Kétes dicsőséget szerzett magának Oihan Sancet, akit kiállítottak a Bilbaóban. A 23 esztendős középpályás az európai topligákban a 2023–2024-es évadban az első, aki két piros lapot szedett össze. Az Athletic nem tudta megnyerni a meccset a Getafe ellen.

A Girona sikerszériája viszont tovább tart, a Villarreal elleni idegenbeli 2–1-es sikerrel az élen áll! Először a klub történetében. A spanyol élvonal történetében korábban három olyan alkalom volt eddig, amikor az első hét forduló után a bajnoki címet sohasem el nem nyerő együttes legalább 19 pontnál járt. Az Espanyol kétszer jutott el eddig (1932–1933, 1952–1953), a Sporting Gijón (1979–1980) pedig egyszer. A Girona is ilyen listavezető…

Most szombaton a Girona a Real Madridot látja vendégül a 8. fordulóban.

SPANYOL LA LIGA
7. FORDULÓ

Real Madrid–Las Palmas 2˜–0 (Brahim Díaz 45+3., Joselu 54.)
Athletic Bilbao–Getafe 2–2
(Berchiche 6., I. Williams 62., ill. G. Álvarez 51., Latasa 83.)
Kiállítva: Sancet (Bilbao, 45+1.)
Villarreal–Girona 1–2
(Parejo 49. – 11-esből, ill. Dovbik 57., E. García 62.)
Cádiz–Rayo Vallecano 0–0
Kiállítva:
Mumin (Rayo Vallecano, 88.)
Valencia–Real Sociedad 0–1
(C. Fernández 32.)
Kiállítva:
Amallah (Valencia, 45.)

KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Mallorca–Barcelona 2–2 (Muriqi 8., Prats 45+3., ill. Raphinha 41., F. López 75.)
Sevilla–Almería 5–1
(En-Nesziri 7., Lukebakio 8., Suso 38., Lamela 51., Kike Salas 90+2., ill. Luis Suárez 71. – 11-esből)

CSÜTÖRTÖK
19.00: Celta Vigo–Alavés
19.00: Granada–Real Betis (Tv: Spíler2)
21.30: Osasuna–Atlético Madrid (Tv: Spíler2)

AZ ÁLLÁS
1. Girona 7 6 1 18–8 +10 19
2. Real Madrid 7 6 1 13–6 +7 18
3. Barcelona 7 5 2 18–8 +10 17
4. Athletic Bilbao 7 4 2 1 13–6 +7 14
5. Real Sociedad 7 3 3 1 13–10 +3 12
6. Rayo Vallecano 7 3 2 2 7–9 –2 11
7. Atlético Madrid 5 3 1 1 13–5 +8 10
8. Valencia 7 3 1 3 9–7 +2 10
9. Cádiz 7 2 3 2 6–8 –2 9
10. Getafe 7 2 2 3 10–13 –3 8
11. Betis 6 2 2 2 6–11 –5 8
12. Sevilla 6 2 1 3 11–9 +2 7
13. Osasuna 6 2 1 3 7–8 –1 7
14. Villarreal 7 2 1 4 10–13 –3 7
15. Mallorca 7 1 3 3 9–12 –3 6
16. Alaves 6 2 4 5–9 –4 6
17. Las Palmas 7 1 2 4 2–6 –4 5
18. Celta Vigo 6 1 1 4 6–10 –4 4
19. Granada 6 1 5 9–17 –8 3
20. Almería 7 2 5 8–18 –10 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik