La Liga: edzőváltáshoz soha nincs késő, a Getafe is beállt a sorba

Vágólapra másolva!
2023.04.27. 15:44
null
Véget ért a harmadik Quique Sánchez Flores-éra a Getafénél (Fotó: Getty Images)
Hivatalos honlapján jelentette be a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) érdekelt Getafe, hogy menesztette vezetőedzőjét, Quique Sánchez Florest.

Mindez azután történt, hogy a fővárosi együttes 2–1-re kikapott az Almeríától. A klub szűkszavú közleménye szerint Sánchez Floresszel együtt a teljes szakmai stáb is távozik a „kékek” kispadjáról, de a lehetséges utódról nem esett szó.

A Marca ezzel együtt úgy tudja, José „Pepe” Bordalás személyében egy ismerős arc tér vissza a Getaféhez, hogy megmentse azt a kieséstől. Az 59 éves szakember korábban 2017 és 2021 között irányította a fővárosi klubot, amelyet feljuttatott az élvonalba, majd azzal zsinórban háromszor is a felsőházban végzett, egyszer pedig az Európa-liga nyolcaddöntőjéig is elvezette a „kékeket”.

Quique Sánchez Floresa mostani menesztésével a harmadik ciklusát zárta a Getafe kispadján, így összességében ő áll a harmadik helyen a klubnál ténykedő szakemberek örökranglistáján 119 tétmérkőzéssel (37 győzelem, 36 döntetlen, 46 vereség). Az 58 esztendős szakember 2021 végén váltotta Míchelt a madridiak élén, és megmentette a kieséstől az akkor még a tabella utolsó helyén álló együttest.


SPANYOL LA LIGA
31. FORDULÓ
Getafe–Almería 1–2 (Mayoral 71., ill. L. Suárez 7., 58.)
Kiállítva: Djené (Getafe, 45+3.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 30 24 4 2 54–9 +45 76
2. Real Madrid 31 20 5 6 65–28 +37 65
3. Atlético Madrid 31 19 6 6 50–23 +27 63
4. Real Sociedad 31 16 7 8 39–29 +10 55
5. Betis 31 14 7 10 39–33 +6 49
6. Villarreal 30 14 5 11 39–30 +9 47
7. Athletic Bilbao 30 13 7 10 42–30 +12 46
8. Osasuna 31 12 8 11 29–32 –3 44
9. Girona 31 11 8 12 48–45 +3 41
10. Rayo Vallecano 30 10 10 10 36–36 0 40
11. Mallorca 31 11 7 13 30–34 –4 40
12. Sevilla 30 10 8 12 37–45 –8 38
13. Celta Vigo 30 9 9 12 36–42 –6 36
14. Valladolid 30 10 5 15 26–48 –22 35
15. Almería 31 9 6 16 38–53 –15 33
16. Cádiz 31 7 11 13 23–43 –20 32
17. Getafe 31 7 10 14 29–41 –12 31
18. Valencia 30 8 6 16 32–36 –4 30
19. Espanyol 30 6 10 14 35–49 –14 28
20. Elche 30 2 7 21 20–61 –41 13

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik