Barcelona: az MU-játékosban látják Xaviék utódját - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2015.04.08. 13:13
null
Herrerát 11 éves kora óta figyelik a katalánok, akik 2016-ban csaphatnak le (Fotó: Reuters)
Ander Herrera, a Manchester United labdarúgócsapatának spanyolja lehet az FC Barcelona középpályájának új irányítója, a katalánok ugyanis sajtóhírek szerint a „vörös ördögök” játékosában látják Xavi és Iniesta utódját.

Barcelonában nincsenek könnyű helyzetben középpályásfronton, Xavi állítólag már a nyáron elhagyja a katalánokat, és a katari al-Szaddnál folytatja pályafutását, míg a 30 esztendős Iniestával egyesült államokbeli együttesek „szemeznek”.

Nem csoda hát, hogy a Barcánál elkezdtek szétnézni a piacon, és már azt a csillagot keresik, aki egy nap a pótolhatatlannak tűnő klasszisok örökébe léphet.

Az átigazolásokból ideiglenesen kizárt egyesület a Mundo Deportivo állítása szerint Manchesterben találta meg a megfelelő futballistát, az MU 25 esztendős középpályása, Ander Herrera a kiszemelt.

A „vörös ördögök” kedvéért Spanyolországnak 2014 nyarán búcsút intő U-válogatott spanyol a kezdeti nehézségeket követően beilleszkedett Manchesterben, ahol az idényben már öt gólnál és négy asszisztnál jár a Premier League-ben.

Herrerára azonban nem a mostani teljesítménye miatt figyeltek fel Luis Enriquéék, állítólag a spanyol irányítót 11 esztendős kora óta figyeli a Barcelona, amely 2016-ban csapna le a Zaragozában és az Athletic Bilbaóban is megforduló játékosra.

A spanyol szerződése 2018-ban jár le Manchesterben, piaci értékét a transfermarkt.de 25 millióra becsüli.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik