Barcelona: Gudjohnsen addig nem dönt, míg nem beszélt Guardiolával

Vágólapra másolva!
2009.07.19. 13:57
Eidur Gudjohnsen, a Bajnokok Ligája-győztes Barcelona izlandi támadója a Sport című spanyol sportnapilapnak elmondta, hogy addig nem foglalkozik a jövőjével, amíg nem beszélt a csapat vezetőedzőjével, Pep Guardiolával.
Korábban szó volt róla, hogy a Chelsea-ben is megfordult játékos elhagyja a katalán klubot, de a konkrét döntést még nem hozta meg.„A távozásomról szóló szóbeszédek hamisak voltak. Nem igaz például, hogy a jövőm a fiam akadémián elfoglalt helyétől függ, vagy hogy Pep Guardiola azt mondta, keressek másik csapatot. Ugyanis nem beszéltem vele ilyen dolgokról a bajnokság befejezése óta” – jelentette ki az izlandi támadó.„Tavaly is ilyen helyzetbe kerültem, és végül maradtam a klubnál. Döntést addig nem hozok, amíg nem beszéltem Peppel, aki azt mondta nekem az egyik edzés alkalmával, hogy szeretné, ha maradnék” – nyilatkozta Gudjohnsen a Sportnak.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik