Minden rosszban van valami jó: a BL-búcsúból kovácsolna előnyt a Real

Vágólapra másolva!
2009.03.13. 18:30
Alig pár nappal a Real Madrid csúfos Bajnokok Ligája-búcsúja után Juande Ramos, a királyi gárda vezetőedzője úgy nyilatkozott, hogy csapatának akár még előnyt is jelenthet a kupakudarc, hiszen játékosai így pihentebbek lesznek, mint a rivális Barcelona labdarúgói.
Juande Ramos (jobbra) mindennek képes a jó oldalát látni
Fotó: Action Images (archív)
Juande Ramos (jobbra) mindennek képes a jó oldalát látni
Juande Ramos (jobbra) mindennek képes a jó oldalát látni
Fotó: Action Images (archív)
Juande Ramos (jobbra) mindennek képes a jó oldalát látni

Szavazás

Ki nyeri a 2008–09-es spanyol bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
A Real Madrid szurkolói minden bizonnyal nehezen teszik túl magukat azon, hogy a királyi gárda idén is kudarcot vallott a Bajnokok Ligájában, és egymás utáni ötödik évben is a nyolcaddöntő jelentette a végállomást a kilencszeres BEK/BL-győztes klub számára.

Ráadásul idén kifejezetten csúfosra sikerült a Real Madrid BL-búcsúja, a Liverpool ugyanis kettős győzelemmel, összesítésben 5–0-val lépett túl a spanyol bajnokcsapaton. Úgy tűnik, Juande Ramos, a gárda vezetőedzője pozitív ember, ugyanis úgy véli, a kiesésből még profitálhat is csapata.

„A Barcelonának még a Király Kupa döntőjében, valamint a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében is pályára kell lépnie, így fáradtak lesznek a katalánok játékosai” – mondta a spanyol szakember az AS című lapnak.

„Mi már kiestünk ezekből a sorozatokból, így több időnk lesz arra, hogy regenerálódjunk. Természetesen ez csak akkor ér valamit, ha hasznosan töltjük el az időt” – folytatta Ramos, aki abban reménykedik, hogy a Real Madrid számára előnyt jelenthet majd a katalánok zsúfolt meccsprogramja.

A mester arról is beszélt, hogy a királyi gárda játékosai már túltették magukat a Liverpool elleni kudarcon, és már csak a soron következő feladatra, az Athletic Bilbao elleni bajnokira koncentrálnak.

„Természetesen a játékosok nagyon csalódottak és szomorúak voltak, de ettől még jól tudunk játszani. Ezek ugyanazok a labdarúgók, akik sorozatban nyertek meg tíz bajnoki mérkőzést, és ismét jó teljesítménnyel rukkolunk majd elő” – reménykedett Juande Ramos.

NYÁRI NAGYTAKARÍTÁS

Spanyol lapértesülések szerint nagytakarítás várható a szezon végén a Real Madridnál, nem kevesebb, mint 17 (!) játékos távozik majd a klubtól. A legnagyobb esély a Julien Faubert, Jerzy Dudek, Michel Salgado, Fabio Cannavaro, Javier Saviola kvintett távozására mutatkozik.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Barcelona 26 20 3 3 76–24 +52 63
2. Real Madrid 26 18 3 5 58–29 +29 57
3. Sevilla 26 15 5 6 35–23 +12 50
4. Villarreal 26 12 9 5 41–34 +7 45
5. Deportivo 26 12 6 8 34–32 +2 42
6. Málaga 26 12 6 8 43–38 +5 42
7. Atlético Madrid 26 11 7 8 53–39 +14 40
8. Valencia 26 11 6 9 46–39 +7 39
9. Valladolid 26 11 3 12 39–42 –3 36
10. Almería 26 8 7 11 33–40 –7 31
11. Athletic Bilbao 26 8 7 11 35–41 –6 31
12. Santander 26 7 9 10 29–34 –5 30
13. Sporting Gijón 26 10 16 32–55 –23 30
14. Recreativo 26 7 8 11 25–37 –12 29
15. Betis 26 7 7 12 37–43 –6 28
16. Getafe 26 6 10 10 36–40 –4 28
17. Mallorca 26 7 7 12 28–43 –15 28
18. Osasuna 26 5 10 11 27–33 –6 25
19. Numancia 26 7 2 17 28–50 –22 23
20. Espanyol 26 4 9 13 22–41 –19 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik