Lassana Diarra nem tudta visszautasítani a Real Madrid ajánlatát

Vágólapra másolva!
2008.12.23. 15:39
Lassana Diarrának – elmondása szerint – gyerekkori álma valósult meg azzal, hogy a Real Madridhoz szerződött, ezért utasította el a Manchester City érdeklődését, pedig ott jóval több pénzt keresett volna. A francia középpályás klubcseréjével egyébként egyik előző csapata, az Arsenal is jól jár, ugyanis közel 5 millió fontot hoz a londoniak konyhájára.
Diarra büszke rá, hogy a Real Madrid mezében játszhat majd
Diarra büszke rá, hogy a Real Madrid mezében játszhat majd
Fotó: Reuters
Diarra büszke rá, hogy a Real Madrid mezében játszhat majd
Diarra büszke rá, hogy a Real Madrid mezében játszhat majd
Diarra büszke rá, hogy a Real Madrid mezében játszhat majd
Fotó: Reuters
Diarra büszke rá, hogy a Real Madrid mezében játszhat majd

DEL BOSQUE SZERINT JÓL JÁRHAT A MADRID DIARRÁVAL

Vicente del Bosque, a spanyol válogatott szövetségi kapitánya és a Real Madrid korábbi vezetőedzője úgy véli, hogy ha Lassana Diarra valóban hasonlóan játszik, mint Claude Makelele, akkor a „királyi gárda” jól járt a francia válogatott átigazolásával. „Makelele a Madrid egyik legjobb játékosa volt az utóbbi években – mondta a spanyol szakember. – Ha igaz, hogy Diarra játéka hasonlít az övéhez, nagyon jól járt vele a Real.”
Lassana Diarra is azon labdarúgók közé tartozik, akiket az utóbbi időben szívesen leigazolt volna a Manchester City, de ő nem Mark Hughes csapatát választotta. Pedig az anyagiakat tekintve vonzóbb volt a City ajánlata.

„Anyagilag sokkal jobban jártam volna, ha a manchesteriekhez szerződök, ráadásul az angol bajnokságot nagyon szeretem. A Real Madrid ajánlatát azonban nem tudtam visszautasítani” – nyilatkozta a francia L’Équipe-nek a Pourtsmouth-t elhagyó játékos.

Diarra – aki új állomáshelyén Lass néven szerepel majd – a francia Le Havre után a Chelsea-ben, majd az Arsenalban játszott, mielőtt Portsmouthba került.

„Rengeteget tanultam az Angliában eltöltött évek alatt, hozzászoktam a Premier League-hez, így nehéz elhagynom a ligát. Jött azonban a Real, amelynek én voltam az első számú célpontja, ez pedig hatalmas büszkeséggel tölt el.”

Angliából származó információk szerint Diarra átigazolásával az Arsenal is jól jár. Amikor ugyanis az „ágyúsok” eladták őt a Portsmouthnak, beletettek a szerződésébe egy záradékot, amelynek értelmében a játékos következő klubcseréjekor az átigazolási díj 25 százaléka őket illeti meg. Ez jelen esetben 5 millió font körüli összeget jelent, mivel a hírek szerint a Real mintegy 20 millió fontot fizetett a Portsmouthnak.

Diarrát fiatal korában sokan az új Makelelének tartották hasonló játékstílusa miatt, most pedig még erősebb lesz a párhuzam a két játékos között, mert Makelele is a Realt erősítette jó néhány éven át. Diarra azonban nem szeretné, ha honfitársával mérnék össze.

„Makelele az Makelele, én pedig Lassana Diarra vagyok. Valóban hasonlít a játékunk, azonban sok dologban különbözünk – mondta a 23 éves védekező középpályás, akiben buzog a bizonyítási vágy, bár tudja, hogy nem lesz könnyű csapatba kerülnie a spanyoloknál. – Sok kiváló középső középpályásuk van, elég csak Gagót, Gutit, Van der Vaartot vagy Sneijdert említenem. Én azonban mindig hittem magamban és a képességeimben. Tudom, hogy megkapom a lehetőséget, azzal élnem kell majd.”

A REAL MADRID 12. FRANCIA JÁTÉKOSA

A Real Madrid történetében Diarra a 12. francia játékos. Íme a „blancóknál” eddig megforduló francia légiósok listája:
Zinedine ZIDANE (2001–2006)
Claude MAKELELE (2000–2003)
Nicolas ANELKA (1999–2000)
Christian KAREMBEU (1997–2000)
Lucien MULLER (1962–1965).
Raymond KOPA (1956–1959)
Louis HON (1950–1953)
Jean LUCIANO (1950–1952)
René PETIT (1914–1917)
Juan PETIT (1914–1917)
Henri FAURIE (1903–1909)
Pedro PARAGES (1902–1909)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik