Villa: Sosem viselkednék úgy a Valenciával, mint Robinho a Reallal

Vágólapra másolva!
2008.09.04. 16:31
David Villa egy interjúban elárulta, hogy nem állt szándékában elhagyni a nyáron a Valencia együttesét, és nagyon hálás klubja vezetőinek azért, hogy nem adták el. Az Európa-bajnok csatár kitért Robinho viharos klubcseréjére is, mondván: ő sosem tudna úgy viselkedni a Valenciával, mint ahogy a brazil viselkedett a Real Madriddal.
Villa (balra) láthatóan jól érzi magát a Valencia edzésein
Forrás: Imago
Villa (balra) láthatóan jól érzi magát a Valencia edzésein
Villa (balra) láthatóan jól érzi magát a Valencia edzésein
Forrás: Imago
Villa (balra) láthatóan jól érzi magát a Valencia edzésein

David Villa az egyik legkeresettebb célpont volt a nyári átigazolási piacon, de ő végül nem váltott klubot, aminek bevallása szerint nagyon örül.

„Sosem állt szándékomban elhagyni a Valenciát. A nyáron mindent a vezetőkre hagytam, nem szóltam bele a sorsomba, de nagyon boldoggá tesz, hogy a klub a nehéz anyagi helyzete ellenére sem vált meg tőlem” – mondta Villa.

„Jól érzem itt magam, nagyon erősen kötődöm az egyesülethez, éppen ezért egy szóval sem próbáltam rávenni az elnököt, hogy adjon el valamelyik értem érdeklődő klubnak. Teljesen kimaradtam az átigazolási hercehurcából” – folytatta a 26 éves csatár, aki ezt követően kitért Robinho esetére is (ismert, hogy a brazil támadó mindenáron el akarta hagyni a Real Madridot, és ennek többször hangot is adott, többek között a „blancók” első bajnoki mérkőzése előtt).

„Én sosem tennék olyat a Valenciával, mint amit Robinho tett a Reallal. Nagyon sokat kaptam ettől a klubtól, ezért ha valaha is eligazolok innen, azt másképp intézem – mondta Villa. – Nem akarom kritizálni Robinhót, mert nem ismerem a helyzetét, de én biztos másképp cselekedtem volna.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik