Joan Laportát leszavazták, mégis maradhat a Barcelona elnöke

Vágólapra másolva!
2008.07.07. 00:14
Joan Laporta megtarthatja elnöki pozícióját a Barcelona élén az ellene indított, vasárnapi bizalmi szavazást követően, de a vezető nem lehet boldog, mivel a katalán klub egyesületi tagjainak több mint 60 százaléka voksolt ellene.
Laportának főhet a feje: az egyesületi tagok többsége elküldené
Fotó: Action Images
Laportának főhet a feje: az egyesületi tagok többsége elküldené
Laportának főhet a feje: az egyesületi tagok többsége elküldené
Fotó: Action Images
Laportának főhet a feje: az egyesületi tagok többsége elküldené

Laportának abban az esetben kellett volna távoznia posztjáról, ha a szavazók 66,6 százaléka voksol ellene, végül „csak” 60,6 százalék volt az ellentábor aránya a 39389 szavazó között. Az már kora délután kiderült, hogy a szavazás érvényes lesz, mivel 1 órakor már az egyesületi tagok tíz százaléka leadta szavazócéduláját.

Laporta már 12 óra előtt megjelent az eseményen, és elmondta: „a nemmel szavazás azt jelenti, hogy igent mondunk a szabadságra.” Tudniillik az „igen” szó megjelölésével az elnök távozása mellett szavazhattak a résztvevők.

Úgy tűnik a vezető fennkölt szavai nem hatották meg az egyesületi tagokat, akik többségében a vezető ellen szavaztak. Nem hallgattak Johan Cruyffra sem a tagok, aki a következményekre hívta fel a figyelmet, miközben bedobta céduláját az egyik urnába.

„Ha az igenek nyernek, akkor mindössze két hónap marad, hogy jelölteket állítsunk ki a következő elnökválasztásra. Ennyi idő alatt nem lehet felkészülni egy ilyen eseményre” – vélekedett a holland.

José Luis Núnez, a Barcelona korábbi elnöke nem mondott újat azzal, hogy az egyesületi tagok változást akarnak. Az egykori vezető szerint Laporta sok kárt okozott a katalán klubnak.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik