Bernd Schuster olyan boldog, mint karácsonykor szokott lenni

Vágólapra másolva!
2007.08.10. 14:00
A spanyol bajnokcsapat, a Real Madrid csütörtökön este a Teresa Herrera torna döntőjében a Riazor-stadionban 2-1-re kikapott a házigazda Deportivo La Coruna együttesétől. A királyiak német szakvezetője azonban olyan boldog, mint Karácsonykor szokott lenni, de nem a vereség miatt, hanem mert a csütörtöki nap szenzációjaként leszerződtették a fiatal holland tehetséget, Royston Drenthét.
Schuster elégedett volt a látottakkal
Schuster elégedett volt a látottakkal
Schuster elégedett volt a látottakkal
Schuster elégedett volt a látottakkal

A la corunai négyes tornára visszatérve illik megemlíteni, hogy a Depor 15. sikerét aratta a 62. kiírásban, amellyel természetesen magasan az első a győzteseket összegző örökrangsorban. A második nyolc sikerrel éppen a most legyőzött madridi egylet… Ráadásul 2000 óta csak a házigazdák tudtak nyerni, de az elmúlt tizenhárom alkalom közül tizenegyben ők diadalmaskodtak.

Drenthe szerződtetéséről már napközben beszámolt a spanyol sajtó, de hivatalosan madridi részről csak később nyert megerősítést az információ.

A Roberto Carlos utódjának kinézett, majd szerződtetett 20 éves játékos a Feyenoordtól érkezett, 14 millió euróért. Az egész baloldalt bejátszó légióst a brazil elődhöz hasonlítják, de fizimiskára és megalkuvást nem tűrő stílusa miatt inkább Edgar Davidst juttatja eszünkbe.

Tizenötödször nyerte meg a tornát a hazai gárda
Tizenötödször nyerte meg a tornát a hazai gárda
"Remélem, még nem értük a keret megerősítésének végére - nyilatkozta Schuster -, sikerül még játékost igazolnunk. A klub folytatja a munkát az átigazolási piacon, habár a dolgok néhányszor nem úgy alakulnak, ahogy szeretnénk. A hónap végéig azonban még van lehetőségünk az erősítésre, hiszem, hogy van még eladó, számunkra használható játékos a piacon."

Schuster Arjen Robben szerződtetésének is örülne, de erre egyelőre várnia kell. A régóta húzódó és várt, időközben azért már megelőlegezett egyezség csak nem akar megszületni a Real Madrid és a Chelsea között. A német szakembernek viszont nincs ideje ezen rágódni, csapatával a szombati, spanyol Szuperkupa-találkozóra összpontosít, ahol a Spanyol Kupa-győztesével - nem mellékesen az UEFA-kupában is első helyre befutó -, a Sevillával mérkőzik meg a bajnok.

"Nagyon fontos lesz számunkra a győzelem - hangsúlyozta ki Schuster -, a szezonban az első címünket szerezhetjük meg, mi pedig minél többet szeretnénk begyűjteni."

Bár a királyiak egy tizenegyesből szerzett góllal kikaptak, a német szakember látta azokat a bizonyos biztató jeleket tartalékos összeállításban pályára küldött együttesében.

"Sokan vagyunk a keretben, lehetőség szerint megnéztem a játékosokat mérkőzés-szituációban és amit láttam tőlük, az elégedettséggel töltött el."

Különösen az Arsenaltól visszatérő brazil Julio Baptistával lehetett elégedett a német: a brazil gólja mellett remekül játszott és bár új poszton kapott lehetőséget, feledtette az oda mindhiába kiszemelt német Michael Ballackot.

Baptistát a Milan szerette volna vinni, a madridi vezetés pedig eladni, de a német vezetőedző ragaszkodott hozzá, majd általa kulcsfontosságú poszton adott neki bizonyítási lehetőséget, a támadók és a védők között. Miután a tervezett erősítések nem valósultak meg, és Guti nem győzte meg a trénert.

"A gól nagy önbizalmat ad nekem a folytatásra - mondta a brazil középpályás -, és segítséget a munkához. Minden egyes alkalommal, amikor a Real Madridban pályára léphetek, bizonyítani akarom, hogy helyem van a csapatban."

EMLÉKEZTETŐ - TERESA HERRERA TORNA, DÖNTŐ:

DEPORTIVO LA CORUNA - REAL MADRID 2-1 (1-0)
DEPORTIVO LA CORUNA: Munúa - Manuel Pablo (Filipe Luis, 73.), Lopo, Coloccini, Rodri - Verdú, Juan Rodríguez (Sergio, 72.), Pablo Álvarez, Guardado (De Guzmán, 60.) - Taborda, Riki. Vezetőedző: Miguel Ángel Lotina
REAL MADRID: Dudek - Salgado, Sergio Ramos (Pepe, 45.), Agus, Marcelo - Gago (Balboa, 60.), De la Red - Cicinho (Bueno, 76.), Adrián (Saviola, 60.), Baptista – Soldado. Vezetőedző: Bernd Schuster
Gólszerzők: Riki 38., Verdú 48., ill. Baptista 47.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik