Egy pont előnnyel őszi bajnok a Barca

Vágólapra másolva!
2007.01.24. 23:06
Döntetlent ért el a 15. fordulóból elhalasztott mérkőzésen a Barcelona Sevillában, így egy pontos előnnyel várja a bajnokság második felét. A mérkőzésen Robert a Betist juttatta előnyhöz, Rafael Márquez viszont egyenlíteni tudott.
Ronaldinho próbál kitörni Marcos Assuncao és Vega között
Reuters
Ronaldinho próbál kitörni Marcos Assuncao és Vega között
Ronaldinho próbál kitörni Marcos Assuncao és Vega között
Reuters
Ronaldinho próbál kitörni Marcos Assuncao és Vega között

A Betis és a Barcelona szerda este pótolta a 15. fordulóból elmaradt mérkőzését, a két csapat Sevillában csapott össze.

Luis Fernandez kiesés ellen küzdő együttese kezdett aktívabban, de komoly gólveszélyt sem a Betis, sem a katalán csapat nem tudott kialakítani az első negyedórában. Talán Sobis két ígéretes lövését lehet feljegyezni ebből az időszakból.

A 37. percben az andalúzok megszerezték a vezetést, miután Marcos Assuncao szögletét követően Nano túlugrotta Oleguert, és visszafejelte a hosszú oldalról a labdát. Középen Robert egyedül emelkedett, és közelről Valdés hálójába bólintott.

A félidőre megérdemelt Betis-vezetéssel vonultak a csapatok. A második játékrészt azonnal egy óriási Marcos Assuncao-szabadrúgás vezette be, a távoli lövés alig kerülte el a jobb sarkot.

Egy óra játék után egyenlített a Barca: egy jobb oldalról belőtt szöglet után Márquez mozgott a rövidre, megcsúsztatta a labdát, amit Doblas kapus és a kapufánál álló Vega is képtelen volt menteni a gólvonal előtt.

A következő bő negyedórában nem alakultak ki komolyabb helyzetek a kapuk előtt, a 78. percben Gudjohnsen előtt nyílt gólszerzési lehetőség, de Oleguer beadását Doblas kezébe pörgette.

A 89. percben Marcos Assuncao újabb kiváló szabadrúgást lőtt – szinte ugyanarról a helyről, ahonnan a félidő elején próbálkozott. A brazil középpályás lövése azonban ezúttal is célt tévesztett, igaz, nem sokkal. Sőt, a 90. percben Dani is gólt szerezhetett volna, de ő sem járt sikerrel.

A mérkőzés végül 1-1-es döntetlennel ért véget, ez azt jelenti, hogy a bajnokság felénél a Barcelona egy ponttal vezet az üldöző Sevilla és Real Madrid előtt.

15. FORDULÓ, ELMARADT MÉRKŐZÉS
Betis-Barcelona 1-1 (Robert 37. ill. Márquez 60.)
A bajnokság állása:
1. Barcelona 19 11 6 2 40-17 +23 39
2. Sevilla 19 12 2 5 37-19 +18 38
3. Real Madrid 19 12 2 5 28-16 +12 38
4. Valencia 19 11 3 5 28-15 +13 36
5. Atletico Madrid 19 10 5 4 25-13 +12 35
6. Zaragoza 19 9 4 6 30-20 +10 31
7. Recreativo Huelva 19 9 3 7 28-25 +3 30
8. Getafe 19 8 5 6 16-13 +3 29
9. Osasuna 19 8 2 9 27-24 +3 26
10. Espanyol 19 6 8 5 18-18 0 26
11. Villarreal 19 7 5 7 18-24 -6 26
12. Racing Santander 19 6 7 6 18-23 -5 25
13. Deportivo La Coruna 19 5 7 7 14-24 -10 22
14. Celta Vigo 19 5 6 8 21-26 -5 21
15. Mallorca 19 5 5 9 16-27 -11 20
16. Athletic Bilbao 19 4 7 8 21-28 -7 19
17. Levante 19 4 7 8 16-26 -10 19
18. Real Betis 19 4 6 9 19-26 -7 18
19. Real Sociedad 19 2 7 10 12-25 -13 13
20. Gimnástic Tarragona 19 2 3 14 16-39 -23 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik