Röpi: Eb-selejtezőn a férfi U20-as és a női U19-es csapat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.24. 09:14
Péntektől szombatig Európa-bajnoki selejtezőn szerepel majd a férfi U20-as és a női U19-es röplabda-válogatottunk. Előbbiek hazai pályán, utóbbiak pedig Szlovéniában próbálnak majd szerencsét.

Az előjelek alapján a férfiaknak lehet több esélyük a kijutást érő első, illetve a pótselejtezőt jelentő második hely megszerzésére. De nem csak azért, mert Tomanóczy Tibor tanítványai Dunaújvárosban fogadják az ellenfeleket, hanem azért is, mert jobban szerepeltek a felkészülési meccseken. A mieink ellenfelei Szerbia, Szlovénia és Finnország lesznek.

A hölgyeknél már sokkal borúsabb a kép, mivel betegségek és sérülések tizedelték a csapatot, aminek köszönhetően három 1998-as születésű játékossal kellett feltölteni a tizenkettes keretet. Ráadásul nekik sokkal nehezebb ellenfelek is jutottak, hiszen a házigazda szlovének mellett az ugyancsak Európa élvonalához tartozó németekkel, valamint Izraellel kell majd megküzdenie a Nagy Attila csapatának.

A MAGYAR VÁLOGATOTT SELEJTEZŐI:
Férfi U20 (Dunaújváros):
Április 25., péntek 17:30: Magyarország–Szerbia
Április 26., szombat 17:30: Magyarország–Szlovénia
Április 27., vasárnap 17:30: Magyarország–Finnország

Női U19 (Novi Gorica, Szlovénia):
Április 25., péntek 18:00: Magyarország–Szlovénia
Április 26., szombat 15:00: Magyarország–Szlovénia
Április 27., vasárnap 15:00: Magyarország–Izrael

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik