Női röpi Extraliga: előnyben a Kaposvár, kiesett az MTK

Vágólapra másolva!
2023.05.06. 22:21
null
Előnyben a KNRC (Fotó: Facebook)
A Kaposvár hazai pályán legyőzte az Újpestet, ezzel ismét előnybe került, míg az MTK szombaton harmadik vereségét szenvedte el a MÁV Előre SC-tól, így kiesett a női röplabda Extraligából.

 

Az ötödik – egyben a nemzetközi kupaindulást érő – helyért zajló párharc harmadik mérkőzésén ismét a Kaposvár került előnybe, miután 3:1-re legyőzte az Újpest együttesét.

A KNRC szerb légiósa, Isidora Ubavic 16, míg Szedmák Réka és Gyimes Zsófia egyaránt 14 ponttal vette ki a részét a sikerből.

A negyedik mérkőzésre kedden kerül sor.

A székesfehérváriak négyszettes győzelmet arattak az MTK Budapest felett – elsősorban a 34 pontos Maia Dvoraceknek köszönhetően –, így összesítésben 3–0-ra megnyerték a párharcot. Az MTK Budapest tehát a következő szezontól az NB I-ben folytatja szereplését.

NŐI RÖPLABDA EXTRALIGA
Az 5. helyért, 3. mérkőzés

KNRC–UTE 3:1 (21, –19, 16, 19)
Kaposvár, 285 néző. V: Horváth M., Varjasi.
KNRC: Szedmák 14, Bodovics 6, Ubavics 16, Godó 6, Gyimes 14, Maggioni 8. Csere: Radnai Lili, Rády (liberók), Radnai Luca 1, Hegyi, Renko 1. Vezetőedző: Vincent Lacombe.
UTE: Hiruela 13, Kilyénfalvi 6, Kindelan 13, Tarin 12, Ambrosio 11, Boskó. Csere: Dömsödi, Baksa (liberók), Sziládi, Németh H., Goodwin, Woock. Vezetőedző: Horváth András.
Edzői értékelés
Vincent Lacombe:
– Agresszivitásban és intenzitásban jobbak voltunk, kellően tiszteltük a taktikát. Kedden szeretnénk befejezni a párharcot, bízok benne, hogy ez az erő és agresszivitás megmarad.
Horváth András: – Kicsit feszülten röplabdáztunk a mai mérkőzésen. A Kaposvár ma jól játszott, nekünk viszont sok apró elcsúszásunk volt. A célunk egyértelműen az, hogy megnyerjük a hazai meccset és kiharcoljuk az ötödik találkozót. Nem lesz könnyű feladat, ismét szükségünk lesz a remek hangulatra, reméljük, hogy a szurkolóinkkal ez sikerülni fog.
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–1, a Kaposvár javára

A 7. helyért, 3. mérkőzés

MTK Budapest–MÁV Előre SC-ST. Solar 1:3 (21, –21, 23, –23)
Budaörs, 80 néző. V: Sík, Árpás.
MTK: Tatár 9, Garai, Berkó 1, Tarr 8, Costa 16, Aszonja 27. Csere: Divényi, Weidemann (liberók), Szabó Lili 1, Briga 4, Varga B. Vezetőedző: Leiszt Máté.
MÁV: Dolotova 1, Ertz 8, Szabó Lilianna 10, Dvoracek 34, Tóth J. 7, Gilfillan 13. Csere: Kovács E., Kiss L. (liberók), Narancsics, Karnyickaja, Szilágyi, Borostyán. Vezetőedző: Lukasz Przybylak.
Edzői értékelés
Leiszt Máté:
– Kiadtunk magunkból mindent ma is, és legfőképpen azt sajnálom, a következő év kapcsán, hogy mi vagyunk az Extraligában az a csapat, aki a legnagyobb részben a fiatal magyar játékosokra támaszkodunk, az ő fejlődésüket szolgáljuk. Gratulálunk a Székesfehérvárnak, és köszönöm a csapatomnak az egész éves áldozatos munkáját. Annak ellenére, hogy csalódással zárul számunkra a szezon, a lányok mindent megtettek, erőn felül dolgoztak és harcoltak, időt és energiát nem sajnálva odatették magukat, és álltak helyt ebben a nemes küzdelemben.
Lukasz Przybylak: – Nagy csata volt a mai, sok érzelemmel és olykor bizonytalanságokkal a mi oldalunkon. De végül megcsináltuk, nyertünk, 7. helyen zártunk és megtartottuk helyünket az Extraligában, ahol megpróbálunk erősebbek és versenyképesebbek lenni a következő szezonban. Nagy tisztelet az ellenfeleinknek és még nagyobb a fiatal csapatomnak, mert bírták a nyomást és a nehéz pillanatokban igazi csapatként működtek együtt. Büszke vagyok rájuk!
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 3–0-ra nyert a MÁV Előre SC

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik