Röpi Magyar Kupa: nem jutott négy közé a bajnok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.18. 11:27
Szerdán játszották le a női röplabda Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóit. A legnagyobb meglepetést az UTE okozta, amely idegenben, aranyjátszmában ejtette ki a bajnoki címvédő Linamar-Békéscsabát.

A fővárosiak az első meccsen 3:1-re győztek, s a szabályok értelmében a visszavágón 3:0-s vereség is belefért nekik, ez esetben is következett egy mindent eldöntő, 15 pontig tartó aranyjátszma, amelyet 7:1-es békéscsabai vezetésről fordítottak a maguk javára, s vívták így ki a négy közé jutást.

Ellenfelük a bajnokságban vezető Teva-Gödöllő lesz, amely kettős győzelemmel jutott tovább a Jászberény ellen. A másik ágon az Aluprof-TF Budapest az első meccsen elszenvedett 3:1-es vereség után, hazai pályán, ugyancsak aranyjátszmában győzte le a Fatum-Nyírsuli csapatát. Ők majd a címvédő Vasas-Óbuda ellen játszanak, amely ugyan 3:2-re kikapott Miskolcon, ám az első találkozón 3:0-ra győzött, s ezzel ugyancsak továbbment.

Az elődöntőt január 31-ig kell lejátszani oda-visszavágós alapon, a döntőre és a bronzmérkőzésre pedig február 14-én kerül majd sor, míg a férfiak másnap vívják a helyosztókat. Itt az elődöntőben a MAFC-BME és a címvédő Gorter-Kecskemét, illetve a bajnokságban jelenleg éllovas Fino Kaposvár illetve a Dág–Pénzügyőr párharc győztese találkozik egymással. Utóbbi párosítás első mérkőzésén a Dág idegenben is győzni tudott, a visszavágót csütörtökön rendezik.

NŐI RÖPLABDA MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK:

Linamar-BRSE–UTE 3:0 (21, 20, 11)
Továbbjutott az UTE aranyjátszmában (13:15).

TEVA Gödöllői RC–Jászberényi RK 3:1 (19, 23, –19, 19)
Továbbjutott a Gödöllő kettős győzelemmel.

Albrecht MVSC-MISI–Vasas-Óbuda 3:2 (–15, –22, 9, 23, 16)
Továbbjutott a Vasas 4:2-es pontaránnyal.

Aluprof-TF-Budapest–Fatum-Nyírsuli 3:0
Továbbjutott a TF aranyjátszmában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik