nemzetisport.hu 2016.08.07 15:31 Frissítve: 2016.08.07 15:49

Rio 2016: Szász ellenfele rózsaszínre festetheti a haját

Rossella Fiamingo, a női párbajtőr riói olimpiai ezüstérmese – aki Szász Emesétől kapott ki a fináléban – elképzelhetőnek tartja, hogy rózsaszínre festeti a haját.

A 25 éves vívó az ötkarikás játékok honlapjának korábban rövidebben értékelt már, később a gazzetta.it-nek hosszabban is értékelt, ebben pedig az olimpia előtti fogadalmáról is szót ejtett.

„Beszéltem az anyukámmal, aki általában »hiperkritikus« velem. Azt mondta, nem gondolt arra, hogy döntőbe jutok, ezért nagyon elégedett velem – mondta Fiamingo. – Apukám otthon maradt, mivel amikor világbajnok lettem, akkor sem volt velem, ő csak annyit mondott, sajnálja, hogy nem sikerült.”

„Korábban nem kaptam ki Szásztól, kár, hogy ezúttal igen. Elsőre még elvesztett aranynak tűnt, de mostanra úgy gondolok rá, mint egy megnyert ezüstre. Aláírtam volna az olimpia előtt ezt az eredményt.”

Fiamingo az olimpia előtt megfogadta, ha aranyéremmel végez, levágatja a haját. De mi lesz így?

„Lehet, hogy megteszem így is. Sőt az is előfordulhat, hogy rózsaszínre festetem…

A 33 éves Szász Emese a magyar küldöttség első aranyérmét nyerte meg szombaton, a fináléban 15:13-as győzelmet aratva.

RIO 2016 – VÍVÁS
NŐI PÁRBAJTŐR, EGYÉNI

Döntő 
Szász Emese–Rossella Fiamingo (Olaszország) 15:13
A 3. helyért
Szun Ji-ven (Kína)–Lauren Rembi (Franciaország) 15:13

Elődöntő
Szász Emese–Lauren Rembi (Franciaország) 10:6
Rossella Fiamingo (Olaszország)–Szun Ji-ven (Kína) 12:11

Negyeddöntő
Szász Emese–Szato Nozomi (Japán) 15:4
Nyolcaddöntő
Szász Emese–Kang Jung Mi (Dél-Korea) 15:11
2. forduló
Szász Emese
–Julia Beljajeva (Észtország) 15:11

VÉGEREDMÉNY
OLIMPIAI BAJNOK: SZÁSZ EMESE (Magyarország)

2. Rossella Fiamingo (Olaszország)
3. Szun Ji-ven (Kína)
4. Lauren Rembi (Franciaország)
5. Szarra Beszbesz (Tunézia)
6. Nathalie Moellhausen (Brazília)

2017.04.12 18:40:44

Rio 2016 EDUARDO PAES

Rio de Janeiro korábbi polgármesterének exkluzív írása a 2016-os nyári játékok hatásairól.

2016.09.16 09:07:14

Rio 2016 nemzetisport.hu

Takács Károly üzenete ma is érvényes: „Tanuljanak meg akarni, mert akarni annyit jelent, mint célt érni.”

2016.09.10 16:30:27

Rio 2016 nemzetisport.hu

„Azt hiszem, csodálatos, hogy meg tudom mutatni a képeimmel, miként érzékelem a világot.”

2016.08.30 22:12:45

Rio 2016 nemzetisport.hu

Hosszú Katinka, Szilágyi Áron, Szász Emese és Kapás Boglárka is ellátogatott a szalonba. (x)

2016.08.30 16:06:20

Rio 2016 nemzetisport.hu

„Ez sosem sikerülhetett volna édesanyám mérhetetlen szeretete és támogatása nélkül.”