Rio 2016: Lochte újabb kudarca, meglepő eredmény a válogatón

Vágólapra másolva!
2016.06.29. 09:19
A 400 vegyes után 200 gyorson sem védheti meg címét Rióban az amerikai Ryan Lochte, miután nagy meglepetésre csak negyedik lett kedden az egyesült államokbeli Omahában zajló úszó olimpiai válogatón.

A 11 ötkarikás éremnél járó sztár – aki lágyéksérüléssel küszködik – így csak a 4x200-as gyorsváltóban tudott eddig helyet szerezni magának. A kvótát – mint minden számban – az első két helyezett, a győztes Townley Haas és a második Conor Dwyer kapja meg. A 31 éves Lochte még négy versenyszámban lesz érdekelt a válogatóversenyen.

Ugyancsak nem lesz címvédés női 100 háton, mivel a londoni bajnok Missy Franklin csupán hetedikként ért célba. Győzött a szintén 21 esztendős Olivia Smoliga. Franklin mentségére szólhat, hogy 23 perccel korábban még elődöntőt úszott 200 gyorson. A továbbiakban 100 és 200 gyorson, valamint 200 háton küzdhet a kvótáért.

Férfi 100 háton az ötkarikás címvédő Matt Grevers ugyancsak lemaradt Rióról, mivel David Plummer és Ryan Murphy mögött csak harmadik lett.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik