Rio 2016: az oroszok nyerték a címvédő és a vb-első csatáját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.13. 23:39
A negyedik fordulót rendezték szombaton a férfi röplabda tornán, amelynek rangadóját a címvédő orosz és a világbajnok lengyel válogatott játszotta.

Az első három szett elég sima sikereket hozott, kettőt az olimpiai bajnok, egyet pedig a lengyelek nyertek. Utóbbiak aztán egy szoros játszmában egyenlítettek (25:22), így jöhetett a döntő szett. Ebben aztán az oroszok léptek meg, s a végén négy mérkőzéslabdájuk is volt. A lengyelek ekkor azonban összekapták magukat és hármat is hárítottak, a negyediket azonban értékesítette a címvédő.

Így viszont a Kubát három játszmában legyőző argentinok vették át a vezetést, s mivel nekik már csak az egyik biztos kieső Egyiptommal (a másik Kuba) lesz mérkőzésük, várhatóan meg is nyerik a csoportot.

Az A-csoportban a házigazdák ellen feltámadó amerikaiak a franciákat is legyőzték, de még mindig a kiesés szélén táncolnak.

RIO 2016
RÖPLABDA
FÉRFIAK

A-csoport:
Egyesült Államok–Franciaország 3:1 (22, 22, –14, 22)
Kanada–Mexikó 3:0 (20, 13, 22)
Brazília–Olaszország később
A csoport állása: 1. Olaszország 9 (9:1), 2. Brazília 6 (7:5), 3. Kanada 6 (7:6), 4. Franciaország 6 (6:6), 5. Egyesült Államok 6 (7:8), 6. Mexikó 0 (1:12),
B-csoport:
Irán–Egyiptom 3:0 (26, 22, 16)
Argentína–Kuba 3:0 (16, 14, 16)
Oroszország–Lengyelország 3:2 (18, –16, 18, –22, 13)
A csoport állása: 1. Argentína 9 (9:4), 2. Lengyelország 9 (11:5), 3. Oroszország 8 (10:6), 4. Irán 7 (8:6), 5. Egyiptom 3 (3:9), 6. Kuba 0 (1:12)

A női gyeplabdázók csoportmeccseinek záró fordulójában a legutóbbi két olimpiát megnyerő Hollandia és a 2004-es aranyérmes Németország csapott össze. Előbbiek 2–0-ra győztek, s ezzel az A-csoport élén végeztek. Mivel Spanyolország legyőzte Dél-Koreát, így viszont a kínaiak estek ki, akik Új-Zélandtól kaptak ki. A B-csoportban argentin siker született India ellen, így ott eldőlt, hogy utóbbiak, illetve Japán nem került a negyeddöntőbe.

GYEPLABDA
NŐK
A-csoport:
Hollandia–Németország 2–0
Spanyolország–Dél-Korea 3–2
Új-Zéland–Kína 3–0
A csoport állása: 1. Hollandia 13, 2. Új-Zéland 10, 3. Németország 7, 4. Spanyolország 6, 5. Kína 5, 6. Dél-Korea 1
B-csoport:
Argentína–India 5–0
Ausztrália–Japán 2–0
Nagy-Britannia–Egyesült Államok 2–1
A csoport végeredménye: 1. Nagy-Britannia 15, 2. Egyesült Államok 12, 3. Ausztrália 9, 4. Argentína 6, 5. Japán 1, 6. India 1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik