Rio 2016: betört Neymarék szállodájába, hihetetlen, honnan került elő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.29. 19:06
A brazil labdarúgó-válogatott már javában készül a jövő szombaton kezdődő riói olimpiai játékokra. A keretben a három túlkoros játékos között ott van a Barcelona támadója, Neymar is, aki nem sejthette, hogy ki leskelődik utána a csapat szállodájában.

Egy 21 éves diáksportoló, aki nagy rajongója Neymarnak, betört és elrejtőzött a válogatott riói szállodájában.

„A hotel személyzete észrevette, hogy a gyanúsított nagyon furcsán viselkedik, ezért értesítette a rendőrséget. A férfinak az volt a terve, hogy közelebb kerüljön Neymarhoz és a brazil válogatotthoz” – mondta Vladimir Passos rendőrörs-vezető az AFP-nek, aki hozzátette, hogy a fiatalembert a mosodában érték tetten és mivel hamis beléptetőkártyával rendelkezett, letartóztatták.

Egyes brazil beszámolók szerint a fiatal férfi csak egy közös képet szeretett volna készíteni Neymarral.

A brazil válogatott csütörtökön reggel elutazott Goianiába, amely a főváros, Brazíliaváros közelében található. A selecao az olimpián az A-csoportban szerepel, első mérkőzését Dél-Afrika ellen játssza augusztus 4-én.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik