Turánék továbbra is szárnyalnak

Vágólapra másolva!
2010.07.10. 19:20
null
Turánék továbbra is pontszerző helyen állnak
Címkék
Továbbra is Sébastien Loeb vezet a Bolgár-ralin, s növelte előnyét a második Dani Sordóval szemben (már negyven másodperccel vezet), aki viszont hatalmas csatát vív Petter Solberggel. Öt másodpercen belül vannak ők ketten, úgyhogy a záró napi négy gyorsasági szakasz is tartogat még izgalmakat a párosok és a közönség számára is. Ami a pénteken bukó Kimi Räikkönent illeti, ő élt a szuperrali szabály adta lehetőséggel, és visszaállt a versenybe.
És akkor a magyarokról: a Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős továbbra is fantasztikus formában autózik, és tartja négy világbajnoki pontot érő abszolút nyolcadik pozícióját. A Synergon Turán Motorsport kettőse a szombati első gyorsaságin azzal hívta fel magára a figyelmet (legalábbis azokét, akik elkövették azt a hibát, hogy eddig nem számoltak vele), hogy a komplett gyári Ford-csapatot maga mögé utasította esőben.

A szombatra ígért viharos esőzésből végül csak az első szakaszra jutott, de amitől a nagymenők előzetesen tartottak, azt a magyarok a saját javukra fordították.

„Az összes létező Fordot megvertük esőben, csak a Citroënek voltak előttünk... Mit mondjak? Fantasztikus érzés volt, meg is hatódtunk tőle rendesen, Gabival még el is pityeredtünk a célba érkezés után. Elég sokat kockáztattunk, de megérte...” – mondta Frici, akinek most már egyetlen cél lebeg a szeme előtt: megtartani a nyolcadik helyet a vasárnapi négy gyorsasági szakaszon.

Ehhez a gyári Ford-főnök fiát, Matthew Wilsont kell maga mögött tartania, ami nem lesz különösebben nehéz, hiszen a magyar páros előnye tetemes.

„Azt már a rajt előtt is tudtam, hogy tetszenek a pályák, azt pedig reméltem, hogy az autó jó lesz, de erre talán még én sem számítottam. Nagyon nagy dolog, hogy együtt rajtolunk a gyári pilótákkal, hogy már beszélgetünk, s nem csak az időnket kérdezik, hanem azt is, hogy milyen guminyomással megyünk, milyen beállításokkal. Mindenki abszolút pozitívan áll hozzánk – Mikko Hirvonen és Henning Solberg különösen –, úgyhogy tele vagyunk jó élményekkel. Ma is rengeteg magyart láttunk a pályák szélén, ígérjük, vasárnap megpróbálunk még látványosabban menni előttük” – mondta Turán Frici, aki még hozzátette: minden előzetes várakozást felülmúlna, ha abszolút nyolcadikként érnének a célba.
Legfrissebb hírek

A legendává válás küszöbén: James Milner Premier League-rekorder lehet

Képes Sport
18 perce

Niké Liga: Kovács Mátyás volt a kassai meccs legjobbja

Minden más foci
23 perce

La Liga: megműtötték Marc-André ter Stegent

Spanyol labdarúgás
39 perce

,,Elismerésem a fiúknak” – Michael Carrick a Manchester United sorozatban negyedik győzelme után

Angol labdarúgás
50 perce

Ötkarikás csoda: egy fővel nőtt a magyar csapat létszáma a téli olimpián!

Téli olimpia 2026
1 órája

Egyik madridi „rosszfiú” sem játszik Valenciában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Szoboszlai Dominik minden bizonnyal a Man. City elleni rangadón is jobbhátvéd lesz

Angol labdarúgás
1 órája

„Elfogadhatatlan teljesítmény” – Tuboly Máté a Slovan Bratislava elleni vereségről

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik