Poros, forró bemelegítés

2010.07.17. 21:00
null
Aschenbrenner vezet a Veszprém-rali első napja után (Fotó: Meggyesi Bálint, NS-archív)
Címkék
Minden szakaszt véresen komolyan kell venni egy olyan versenyen, mint a Veszprém-rali, amely vérbeli sprintverseny. A mezőny szombaton mindössze két gyorsasági szakaszt teljesített: az egyiket Aschenbrenner György, a másikat Turi Tamás nyerte meg, de semmi sem dőlt el, az első öt versenyzőpáros (a soraiban három abszolút bajnokkal) 10 másodpercen belül van.

Ami a bemelegítő szakaszokat illeti, forróság volt Veszprém környékén, ráadásul a pilóták a látási viszonyok miatt is leginkább magukat okolhatták, a kacskaringós pályán ugyanis a saját porukba mentek bele. Ez azonban mindenkit egyformán hátráltatott.

A legjobban az éllovas Aschenbrenner György kezdett, de túlzás lenne azt állítani, hogy veretes előnyt kovácsolt, elvégre mindössze 1.2 másodperc az előnye Turi Tamással szemben, aki úgy fest, végre látja az alagút végét, végre megtalálták, mi volt a gond autójával az utóbbi viadalokon.

Még eggyel bővült tehát az esélyesek száma, akik között ott van Herczig Norbert (ő az első nap után harmadik) és ifjabb Tóth János – vagyis a bajnokság jelenlegi első három helyezettje.

Legfrissebb hírek

„Ő a legnagyobb reményünk” – ezért figyel egész Mexikó Gilberto Morára

Foci vb 2026
1 perce

Kisebb változtatásokkal rendezik meg a hétvégén a vitorlázók Mihálkovics Kupáját

Egyéb egyéni
3 perce

A DVTK-tól távozó Roguljic Banja Lukában folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB II
25 perce

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
29 perce

Vb 2026: „Nagyon jó okkal” tagadták meg a szomáliai bíró beutazását – állítják az amerikaiak

Foci vb 2026
39 perce

„Nála a játék lelki szükséglet” – 130 éve született az olasz futball elfeledett magyar hőse

Népsport
47 perce

Hatodik világbajnokságára készül Guillermo Ochoa

Foci vb 2026
1 órája

Vági Márton: Az MLSZ gazdálkodása biztos lábakon áll

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik