Ifjabb Érdi Tiborék megelőzik Kimi Räikkönent

2010.02.12. 21:46
null
Hirvonené volt az első nap a Svéd-ralin (Fotó: Reuters)
Címkék
Egyelőre Mikko Hirvonen bírja a legjobban a havas kiképzést, ő vezet ugyanis a világbajnokság idénynyitója, a Svéd-rali első napja végén. Mondhatnánk, a skandinávok fölénye természetes ilyen körülmények között (havas utak, szöges gumik, mínusz 15 fok), de egyáltalán nem az, elég csak azt említeni, hogy délelőtt még a világbajnoki címvédő francia, Sébastien Loeb volt a leggyorsabb.

 

„Remek nap volt. Körülbelül a nap felétől kezdve rátaláltunk a megfelelő beállításra és a jó ritmusra, amit megpróbáltunk megtartani. Nem nagy az előnyünk, de nem hiszem, hogy bármi gondot okozna a szombati első rajthelyünk" – vélekedett Mikko Hirvonen, akivel talán nem ért egyet Loeb, mivel ő meg éppen arra panaszkodott, hogy pénteken reggel nem volt éppen kellemes a havas utakat „takarítani".

„Talán én vagyok egy kicsit lassú, talán ő gyorsabb, mint mi – mondta Loeb. – Szórakoztat a kettőnk közötti csata, s az eredmény sem rossz, még bármi megtörténhet..."

SZAVAZÁS

Ön szerint mire jut Kimi Räikkönen a 2010-es rali vb-n?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Ahhoz képest, hogy a szakemberek előzetesen úgy tartották, hogy az északi pilóták tömeges jelenléte miatt még a postás is elveri majd a fél mezőnyt, egyelőre nem ez a képlet – a harmadik helyen ugyanis a spanyol Dani Sordo áll. Még úgy is megelőzi Jari-Matti Latvalát, hogy egyszer meg kellett állnia, kitakarítani a havat az autója elejéből.

Kár lenne tagadni, hogy a ralis sztároknál is nagyobb figyelem övezi az idén teljes szezont telejsítő Formula–1-es világbajnok, Kimi Räikkönen szereplését. Nos, ő nem lehetett túl boldog a nap végén, mert a hatodik gyorsasági szakaszon nekiment egy hófalnak, amire felakadt az autója, s 25 perc kellett, hogy leszedjék onnan. A finn jókora hátrányba került, igaz, addig is körülbelül egy–másfél másodpercet kapott kilométerenként (gyorsaságinként meg általában több mint fél percet) az éllovasoktól.

Ami a magyarokat illeti: ifjabb Érdi Tibor és Táborszki Attila a 36-38. helyen autózott a nap folyamán N-csoportos Mitsubishijével (érdekesség, bár a finn felakadása miatt nem mérvadó, hogy a magyarjaink Räikkönen előtt állnak az összetettben), s egyelőre úgy tűnik, biztosra megy. Ez volt az eredeti terv is, s az elhatározást csak megerősíthették a csütörtök késő esti szuperspeciálison történtek – ott ugyanis a második kanyarban túlcsúszott a magyar páros és pechére úgy beragadt a hóba, hogy három percet veszített. Az eredmények azonban azt mutatják, Érdiék egyre jobban kezdik megszokni, megszeretni (?) a csúszós gyorsaságikat.

SVÉD-RALI, A VB 1. FUTAMA, KARLSTAD 
Abszolút sorrend 8 gyorsasági szakasz után:
1. Mikko Hirvonen, Jarmo Lehtinen (finn, Ford Focus WRC) 1:08:04.8
2. Loeb, Elena (francia, Citroen C4 WRC) 6.2 másodperc hátrány
3. Sordo, Martí (spanyol, Citroen C4 WRC) 10.6 mp h.
...36. ifj. Érdi Tibor, Táborszki Attila (magyar, Mitsubishi Lancer Evo9) 18.345 mp. h.
 
Abszolút sorrend 8 gyorsasági szakasz után:
1. Mikko Hirvonen, Jarmo Lehtinen (finn, Ford Focus WRC) 1:08:04.8
2. Loeb, Elena (francia, Citroen C4 WRC) 6.2 másodperc hátrány
3. Sordo, Martí (spanyol, Citroen C4 WRC) 10.6 mp h.
...36. ifj. Érdi Tibor, Táborszki Attila (magyar, Mitsubishi Lancer Evo9) 18.345 mp. h.

 

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu Eb: Lucz Anna ezúttal ezüstérmes lett 200 méteren

Kajak-kenu
8 perce

Ibrahimovic beszólt az amerikai szurkolóknak

Foci vb 2026
13 perce

Ghánai tiltakozás elutasított vízum miatt

Foci vb 2026
29 perce

Eközben Pozsonyban… Yaya Tourét kinevezték a Slovan vezetőedzőjének

Foci vb 2026
37 perce

Mindkét szombati meccsét megnyerte a női 3x3-as kosárlabda-válogatott az Eb-selejtezőn

Kosárlabda
44 perce

A brazil drukkerek már világbajnoki formában nyomják New York utcáin

Foci vb 2026
49 perce

F1, Katalán Nagydíj, időmérő

F1
1 órája

A Portótól gyorsan menesztették, most az Elche vezetőedzője lett

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik