Mizrachi nyerte a WSOP presztízsdöntőjét

2010.06.02. 18:42
Címkék
A WSOP egyik legnagyobb presztízsű versenyén a Mizrachi-fivérek fiatalabbik tagja, Michael diadalmaskodott. Az is kiderült, hogy Traply „Bélabácsi” Péter nem védi meg tavaly elhódított világbajnoki címét.
 

A World Series of Poker 50 ezer dolláros nevezési díjú Players Championship elnevezésű versenyén két Mizrachi jutott döntőbe, Robert az élen kezdhette a finálét, míg Michael az ötödeik legnagyobb zsetonmennyiséggel várta a végső csatát. A torna a sorozat egyik legnagyobb presztízsű csatáját ígérte, és az indulók névsora is erre engedett következtetni.

A döntő is szikrázó csatát hozott, a döntő abszolút shortstacként kezdő David Oppenheim elképesztő feltámadást mutatott be, eljutott a legjobb három játékosig, sőt, vezetett is, mikor már csak Vlagyimir Smelev és Michael Mizrachi volt az ellenfele. Ennek ellenére utóbbi kettő játszotta a heads-upot, amelyben mindketten magukhoz ragadták az előnyt, ám végül Michael Mizrachi tudott élni a fölényével. A győztes 1,6 millió dollárral gazdagodott, míg a párbaj vesztese 963 ezer dollárral vigasztalódhatott.

Közben gyorsan eldőlt, hogy nem lesz magyar címvédés a WSOP-n, a tavalyi versenysorozat 5000 dolláros no limit hold’em shootout versenyének győztese, Traply „Bélabácsi” Péter ugyanis már az első körben kiesett. A versenyben több nagynevű játékos is jelen van, a második anpon visszatérhet James Akenhead, Dario Minieri, Maxim Lykov, Neil Channing, John Duthie, Nicolas Levi, Chris Bell, Chad Brown, Tom Dwan és Chris Ferguson is.

A 2500$ 2-7 Triple draw lowball versenyen 291 játékos indult köztük két magyar, Tóth Richárd és Gelencsér Péter. Előbbinek nem ment jól, így már az első nap búcsúra kényszerült, de Gelencsér továbbverekedte magát. Az „Iteo” becenevű magyar pókeres a 22. kvalifikálta magát a 87 továbbjutó között.

A Poker24.hu legfrissebb póker híre: A póker Tiger Woodsa - Phil Ivey

WSOP PLAYERS CHAMPIONSHIP 
1. Michael Mizrachi1 559 046$
2. Vladimir Schmelev963 375$
3. David Oppenheim603 348$
4. John Juanda436 865$
5. Robert Mizrachi341 429$
6. David Baker272 275$
7. Daniel Alaei221 105$
8. Mikael Thuritz182 463$

 

Legfrissebb hírek

Hétvégén rendezik az első Keleti Ágnes-emlékversenyt

Torna
2 perce

Olvasóinknál is Schäfer volt a kazahok elleni meccs legjobb magyar játékosa

Magyar válogatott
23 perce

Vb 2026: C. Ronaldo mellett lesz még egy aranylabdás a portugálok négyesében – bemutatjuk a K-csoportot

Foci vb 2026
44 perce

Münsterből igazolt togói válogatott támadót az Újpest

Labdarúgó NB I
59 perce

Kolbenheyer Zsuzsanna: A férfiválogatott él a helyzet adta lehetőséggel

Jégkorong
1 órája

A Maccabi Tel-Aviv bejelentette az ETO-tól távozó Vanharen szerződtetését

Labdarúgó NB I
1 órája

Tuchel szerint Anglia nem favorit, de álmodhat

Foci vb 2026
1 órája

Gróf Dávid: Ez a fejezet lezárult, meglátjuk, merre visz az élet

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik