Hellmuth csillogott, majd bukott

Vágólapra másolva!
2010.07.08. 21:16
null
Hellmuth a megszokott showműsorával vonult be a főversenyre
Címkék
A WSOP főverseny 1C napján szokásos körítéssel vonult be Phil Hellmuth, ám ezúttal szokatlan rövid idő után véget is ért a számára a torna. 

Phil Hellmuth a World Series of Poker egyértelmű rekordere, az amerikai pókeres 11 karkötőt nyert eddig pályafutása során, ilyen mutatóval rajta kívül senki sem rendelkezik. A rekorder pedig immár évek óta ad a körítésre, vagyis, hogy a főversenyen minden szem rátapadjon, amikor megérkezik asztalához. 
 
Az elmúlt években Hellmuth jelent már meg katonaként, NASCAR-versenyzőként, Julius Caesarként, és idénre is egy érdekes maskarát választott bevonulásához. Ezúttal is tizenegy modell társaságában érkezett, velük szimbolizálva a tizenegy karkötőt. Az amerikai pókeres ezúttal mma-harcosnak öltözött, és köpenyben, kesztyűben jelent meg a 10 ezer dolláros no limit hold'em verseny helyszínén. 
 
Ugyanakkor Hellmuth nem sokáig ülhetett asztalnál a főversenyen, már az első napon elvesztette összes zsetonját. Hellmuth bubi párral, Daniel Aldridge dámákkal, míg egy harmadik játékos AK-val került all-in, végül Hellmuth és Aldridge is színt hozott össze, de utóbbi magasabbat, így Hellmuth távozni kényszerült a harctérről. 
 
A harmadik selejtezőnapon is több magyar pókeres indult, közülük mindössze egy honfitársunk jutott tovább. Menyhért Péter ráadásul elég nehéz helyzetben várhatja a második napot, a magyar játékos shortstackként, 9725 zsetonnal ülhet asztalhoz a folytatásban. 
 
A Poker24.hu legfrissebb póker híre: Magyar profikat tömörít a Tobet  

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik