Igazából szerelem

„A szerelem sötét verem” – írja Torghelle Petőfi Sándor híres költeményében, s ez még Valentin nap is igaz. Ugyanakkor a legszebb dolog a világon, efelől kétségünk sem lehet – s nem csak február 14-én. Aki szerelmes, az más horizontban él és mozog, a fellegekben jár, rózsaszínűnek látja a világot (pedig az zöld-fehér…), a kedvét semmi sem ronthatja el, állandóan vigyorog, mint a vadalma és mint Ronaldinho (bár nála talán kicsit szebben). Egyik kedvenc filmem, az Igazából szerelem elején hangzik el a mondat: „ha jobban belegondolunk, igazából szerelem vesz minket körül”. Legyen hát a mai központi gondolat egy futballszerelmi vallomás (azon túl, hogy természetesen a Real-Manchester és a hétvégi események is terítékre kerülnek), de mindenek előtt valljon színt a L'art pour l'art, hogyan is gondolkodik a témáról...„A szerelem sötét verem” – írja Torghelle Petőfi Sándor híres költeményében, s ez még Valentin nap is igaz. Ugyanakkor a legszebb dolog a világon, efelől kétségünk sem lehet – s nem csak február 14-én. Aki szerelmes, az más horizontban él és mozog, a fellegekben jár, rózsaszínűnek látja a világot (pedig az zöld-fehér…), a kedvét semmi sem ronthatja el, állandóan vigyorog, mint a vadalma és mint Ronaldinho (bár nála talán kicsit szebben). Egyik kedvenc filmem, az Igazából szerelem elején hangzik el a mondat: „ha jobban belegondolunk, igazából szerelem vesz minket körül”. Legyen hát a mai központi gondolat egy futballszerelmi vallomás (azon túl, hogy természetesen a Real-Manchester és a hétvégi események is terítékre kerülnek), de mindenek előtt valljon színt a L'art pour l'art, hogyan is gondolkodik a témáról...

Számomra négyféle focicsapat létezik. Az első kategóriába nem tartozik más, csak a Fradi és a Real Madrid – nekem ők a Number Two One, s nem Mourinho. A Fradi családi örökség, a Madrid saját felfedezésem gyümölcse. Aztán vannak alsóbb kategóriás csapatok, akikkel szintén szimpatizálok: ilyen a Manchester United, az AC Milan és a Borussia Dortmund. Vannak csapatok, amelyeket sokáig ilyen-olyan okokból nem kedveltem, de most már nincs velük semmi bajom, s időnként már szurkolok is nekik: közéjük tartozik például a Chelsea. S végül vannak csapatok, melyeket akkor sem fogok megszeretni, ha fizetnek érte. Négy ilyen csapat van. Természetesen a Real Madrid és a Fradi ősellenségei, a Barca és az Újpest, valamint a Bayern München és az Internazionale. Hogy utóbbi kettő miért került ebbe a kasztba, nem tudom, de igazából nem is lényeges. Mivel a Fradi iránti szeretetemről korábban már leírtam az ars poeticámat, fókuszáljunk a Real Madridra, s arra, hogy mit is jelent számomra ez a klub.

Love actually

A REAL MADRIDot a kétezres évek eleje óta szeretem, nagyjából a 2000-es, győzelemmel záruló BL döntő óta, s az a szerelem azóta is töretlen feléjük. Kedvenc játékosom mindig is Raúl volt, nem hiszem, hogy valaha bárki a helyébe fog lépni. A maiak közül Casillas, Özil, Cé és Higuain állnak hozzám a legközelebb, persze, ők olyan messze vannak a Kapitánytól, mint a szerb vízilabdázók az olimpiai bajnoki címtől, muhaha. Persze, sok minden történt az évek alatt kedvenc csapatommal, és én sem mindig tudtam azonosulni mindennel, ami a klubnál történt. Nézzünk csak néhány kirívó példát!

1. Attól, ahogy Florentino Perez elnök szórta a pénzt a galaktikus érában, még Dagobert bácsinak is akkorára nyílna a szeme, mint Özilnek, ráadásul volt néhány nagyon értelmetlen befektetése (Gravesen, Cassano és Julio Baptista, hogy csak néhányat említsek azok közül, akikkel befürödtünk, bár utóbbi legalább rúgott egy győztes gólt a Barca ellen). Nem beszélve arról, hogy a presidenték (utána Ramón Calderon következett három évig, akinek például a mihaszna Cannavarót és Emersont is köszönhettük) gyakrabban váltogatták az edzőket, mint Ferguson a rágóját. A sikeredző, Vicente del Bosque 2003-as kiebrudalása és Mourinho 2010-es kinevezése között eltelt 7 év, a padon pedig ült kilenc edző. (Lábjegyzet: Úgy néz ki, ennek hagyománya van a blancóknál, mert Del Bosque előtt 9 év alatt tizenegy trénere volt a Realnak. Legutóbb Leo Beenhakker ülhetett legalább 3 évig a Real kispadján, úgy mint jelenleg Mourinho, még 1986-89 között. Ferguson épp 1986 óta dirigálja az Unitedet, a Madrid kínpadján azóta 24 edzőváltás történt….)

2. Nekem külön fájdalmas, hogy Raúl nem maradhatott pályafutása végéig Madridban. Rengeteget adott a klubnak, s nem becsülték meg kellőképpen, pedig 550 bajnoki meccsen 228 góllal szolgálta a klubot, s igazi LEGENDA. A saját szememmel láttam a Bernabeu stadion múzeumában, hogy mennyi ereklye, fotó és videó őrzi az emlékét (vele egy lapon csak Puskás és Di Stefano említhető). Az egyik legszimpatikusabb játékos a világon, aki saját érdekeit mindig alárendelte a csapatnak, aki azt is elviselte, hogy a nyakára hozták a Fenomén Ronaldót és Van Nistelrooy-t, megküzdött a helyéért. Mourinho azonban hosszabb távon nem igazán számolt volna vele, pedig hetente látjuk, hogy ebből a csapatból azért hiányzik egy befejező csatár… A Realnál egyébként hagyományosan kibabrálnak a legendákkal, Hierro és Guti is méltatlan körülmények között távozott, s néhány hete az eddig érinthetetlennek vélt Iker Casillas helye is megingott a csapatban. ( Máshol megbecsülik a hűséges legendákat, lásd Manchester United, de erről még később…)

3. Számomra sem igazán jön be az a mentalitás, amit Mourinho Madridba hozott: nem csodálom, hogy sokan nem szimpatizálnak se vele, se futballfilozófiájával, melyet játékosaiba is beleültetett. Kell a keménység és az agresszivitás a futballpályára, viszont Pepe, Arbeloa és sajnos Sergio Ramos is egyre többször lépik át a sportszerűség határát (na jó, azért még nem érik el gusztustalanság terén Daniel Alvest és Busquets-t…), nem beszélve arról, hogy Mourinho sem igazán fogja be a száját, és mindig szolgáltat valami témát a sajtónak. A Madriddal kapcsolatban mostanában sokan a bunkó edzőre és a sportszerűtlen védőkre asszociálnak – ez nem maradhat így…

4. Végül a tavalyi intézkedés, miszerint, hogy leveszik a keresztet a címerből, csak hogy a muszlim országokban több mezt tudjanak eladni, nálam is kiverte a biztosítékot. S lám, igaza volt annak az ismerősömnek, aki megjósolta, hogy a „lecsupaszított”, vallástalanított Madrid Titanic mélységekbe fog süllyedni: elég, ha csak a spanyol bajnoki tabellára pillantunk… Mert Istent nem lehet kizárni az életünkből, a Real Madrid ezt most a saját bőrén tapasztalhatja.

A címer kereszttel és anélkül

A felsorolt szempontok alapján talán meglepő, hogy mégis szeretem a Real Madridot és kitartok mellette… Nem akarok közhelyeket puffogtatni, de az igaz szerelem valóban örökké tart. Minden szerelemben, kapcsolatban és házasságban vannak viták és balhék (persze amit Peter Griffinék csinálnak, az kicsit túlzás...), hullámhegyek és hullámvölgyek váltogathatják egymást, de „ha szeretünk valakit, azt a hibáival együtt szeretjük, s el kell fogadnunk őt jó és rossz tulajdonságaival együtt” (nem én csöpögök, ez a mondat a Valentin nap című filmben hangzik el, csak hogy ne tűnjön nagyon plágiumnak). Az a legjobb, ha 10-20 évvel később is ugyanúgy vonzódsz házastársadhoz, mint amikor megismerted! Lehet, hogy kicsit ráncos már, sörhasa lett, s egyre kevésbé viseled el a rigolyáit, de ő az, akit annak idején megismertél és megszerettél. Na, én is így viszonyulok a Real Madridhoz. Néha ráncos, néha rigolyás - de megfertőződtem a klubszeretettel annak idején, s bármi történhet, nem szakítok vele. Beismerem, vannak szimpatikusabb vonásai a Barcelonának. Az utánpótlás-akadémiája, a La Masia például engem is lenyűgöz. Ezekből a saját nevelésekből később világ - és Európa-bajnokok lettek... Valamit nagyon jól csinálnak Barcelonában. Évek óta a leglátványosabb focit ők játsszák, vitathatatlan. Csak egy gond van vele: hogy ez nem a Real Madrid. Éppen ezért soha nem fogom megszeretni a Barcelonát és az ott játszó világklasszisokat, még ha el is ismerem őket. Ez nem játékos, hanem csapatfüggő. Például azt az argentin és spanyol válogatottat, melyben Messi és Iniesta játszik, nagyon csípem, s ha eligazolnának a katalán ketrecből, biztos megszeretném őket. (Kivéve Victor Valdest, ő a nyáron visszavonul költözik, de ezután is csak szánalommal fogok rá tekinteni, bárhova is megy, illetve Busquets-t, aki szerintem rendesen túl van értékelve, mert szerintem rendkívül középszerű játékos. Semmivel nem jobb például Khediránál, mégis csak a madridi szűrőről olvasok zsidó szidó megjegyzéseket.) Ha egyszer valakibe beleivódott ez az érzés, nem veszítheti el sosem. Olyan nincs, hogy valaki mindkét csapatot szereti. Maximum közömbös lehet irányukba. Mint ahogy a Fradit és az Újpestet, a Celticet és a Rangerst, a Schalkét és a Dortmundot, valamint a Danone-t és a Jogobellát sem lehet egyformán szeretni. Mert az már nem igaz, és nem örök szerelem.

Ryan nem közlegény, Mario pedig nem varázsló

Ryan Giggs és a Manchester United szerelme viszont annak tűnik. A Premier League alapítása óta eltelt 21 év, a wales-i varázsló pedig minden szezonban rúgott gólt, ezzel óriási rekord az övé. A Manchester United egyébként 12 pontot ver a címvédő és városi rivális City-re, így meglehetősen kényelmes pozícióban vannak – Roberto Mancini és csapatának szégyenérzetét ráadásul ez a statisztikai összeállítás is csak növelheti...

A Chelsea-nek több arca van, mint a Százarcú boszorkának Lázár Ervin közkedvelt meséjében, a Szegény Dzsoni és Árnikában. A hétvégén éppen nyertek, még hozzá elég meggyőző teljesítménnyel, középpályás gólokkal. Félek attól, hogy Torres sohasem lesz addig a régi, amíg London kék felében játszik, mert hiába van a pályán, nem sok vizet zavar. Körülbelül annyi gólt lő a Premier League-ben, mint én, s mivel én nem játszom ott, ezért ez nem valami hízelgő rá nézve... Szóval a nyáron muszáj, hogy eligazoljon, mert néhány éve még a világ egyik legjobb csatáraként tartottuk számon, most meg már ott tartunk, hogy egy Balotelli a király.

Hogy a mémek kedvencében mit látott az AC Milan, örök rejtély, mindenesetre bemutatkozása eddig nem rossz: 2 meccs és 3 gól, bár kettőt tizenegyesből lőtt. Az biztos, hogy El Shaarawy válláról terheket fog levenni Mario (a nyári EB-n láthattuk, milyen izmos, szóval el fogja ezeket bírni…), s szépen-lassan a rossonerik felkúsztak közvetlenül a dobogó alá. Ebből még lehet nemzetközi kupaindulás! Ennek kiharcolására az AS Romának nagyjából annyi az esélye, mint Micimackónak a fekete felhő színlelésre a mézüket védő dühös méhekkel szemben, mert a Farkasok rég nem látott mélységben tanyáznak. Az edzőváltás sem segített Tottiékon, akik a szintén „zenész” Sampdoria ellen is simán kikaptak.

A Bundesligában jelenleg a Schalke vesszőfutása a legszembetűnőbb. Egy héttel ezelőtt a tök utolsó Greüther Fürth ellen, hazai pályán veszítettek (azon a meccsen debütált remek játékkal Varga József az újoncnál), s jelen állás szerint az Európa Liga helyezésért is komoly energiákat kell mozgósítania a gelsenkirchenieknek – pedig keretük alapján ennél sokkal többre hivatottak. A Dortmund is csak árnyéka tavalyi önmagának, bár a Bayern Münchent utolérni turbó sebességgel sem lenne esélye – senkinek. Szalai Ádám meglőtte 12. gólját is idén, ezzel magyar rekorder, s csak két gólra van a mesterlövészektől. Huszti Szabolcs győztes gólpasszt adott 100. Bundesliga meccsén, jár nekik a gratuláció továbbra is!

Reális, hogy továbbjuthat a Real is?

Ha optimista akarok lenni (már pedig az akarok), akkor azt mondom, hogy igen. Lehetett volna nyerni a Manchester United ellen, de nem kaptunk ki, az 1-1 pedig még mindig sokkal jobb eredmény, mint a 2-2, vagy a 3-3, tehát reális esélyünk van továbbjutni. (Ha kevésbé vagyok optimista, azt mondom, hogy Ferguson remek taktikát dolgozott ki tegnap, s erre hazai pályán is képes lesz, mert elég kivenni Ronaldót a játékból, és már meg is vagyunk lőve, az angoloknál ellenben van egy Rooney, egy Van Persie, s mint láttuk, van egy, a semmiből feltűnő Wellbeck is, aki bármikor villanhat.) Jó csapat az United, de szerintem még mindig van 50% esélyünk, annál több pedig a párharc előtt sem volt. Tavaly tavasszal sikerült győzni a Nou Campban, ősszel pedig elég szárnyaszegett állapotban is 2-2-t játszottunk Barcelonában, pedig a katalán csapatról egyesek azt tartják, hogy a legjobb a világon. Ronaldo és társai idegenben is képesek pörögni és jól játszani – persze nem a spanyol ligában, ott mostanában égnek, mint a Reichstag.

A mérkőzés maga egyébként nem volt olyan jó, mint amit vártam, mindkét csapat túl óvatos volt, de ez valahol érthető, mert nem babazsúron tolták a fiúk, hanem Bajnokok Ligája negyeddöntőn, a világ egyik legjobb klubcsapata ellen. Persze Fabio Coentrao már a 3. percben gólt szerezhetett volna, De Gea azonban kapufára tolta a bombáját. Kapusként tudom, milyen fontos tud lenni az első lövés hárítása, a manchesteriek fiatal hálóőre pedig ettől a védéstől eksztázisba került, s a meccs legjobbja lett. Beharangozómban kicsit lesajnálóan írtam róla, ám most „meaculpázok” egy sort és mindent visszavonok; abszolút méltó utódja lesz Schmeichelnek és Van der Saarnak is. Az United egyébként a semmiből szerzett gólt, egy szöglet után se Diego Lopez kapus, se Ramos nem álltak a helyzet magaslatán, ezen a szinten nem illik ilyen könnyű gólt kapni. Bár aki figyelemmel követi a Real idei szezonját, az tudja, hogy a csapat achilles ina a beívelések, szóval már meg sem lepődtem azon, hogy ezt a szögletet középkezdés követte... Eddig hajlamosak voltunk Casillasra kenni, most azonban kiderült, ez nem csak Iker sara, mert ezúttal nem ő védett. Szerencsére tíz percen belül jött a válasz, ki más, mint az egykori manchesteri közönségkedvenc, Cristiano Ronaldo fejelte be tökéletesen Di Maria beadását.

Nem csalás, nem ámítás, Cristiano nem ugróasztalról emelkedett ilyen magasra. Manchesterben is kérünk néhány ilyet, és akkor nem lesz földtől és a valóságtól elrugaszkodott álom a továbbjutás

Angelito egyébként fantasztikusan játszott, Coentrao és Ronaldo mellett a legjobb madridi volt; bátran vállalkozott lövésekkel, cselezgetett és parádés gólpasszt adott. Ronaldo a második félidőben haloványabb volt, de Benzemát nem tudta alulmúlni: amíg ilyen szintű csatárral próbálkozik a Madrid, ne legyenek nagy álmai… Talán elfogult vagyok, de Higuain szerintem jobb volt, bár ő a meccsnek azon periódusában szállt be a játékba, amikor az angolok már sündisznóállásba helyezkedve védekeztek. Ennek ellenére Coentrao így is begyötörhette volna a győztes gólt, de Gea olyat védett, amit még az unokáinak is mesélni fog… Ha van valami szavazás az év legnagyobb védéséről, akkor már meg is van az idei győztes; bár nagy adag mázli is szükségeltetett ehhez a bravúrhoz, csak a jó kapusnak van szerencséje – rászolgált erre.

Néhányszor azért Van Persie a frászt hozta rám a második félidőben, háromszor is ziccerbe került, de ekkor már Diego Lopez is bebizonyította, hogy nem véletlenül igazoltuk le pár hete. A csapat összeállítás nagyjából tetszett, én is hasonlóra számítottam. Bár Higanyt szívesebben láttam volna a francia helyett a pályán, s a tévén keresztül úgy festett, lett volna még egy hely Arbeloa számára a VIP –ben, ezúttal nem hibázott akkorát, mint amihez hozzászoktunk, s nem törte el senkinek a kezét – bár a hajrában a Giggstől kapott kötényt és megkerülős cselt nem fogja kitenni az ablakba… Varane-t jó volt látni, mint ahogy üdítő volt a Bambi Di Maria és Coentrao játéka is. Lehet jobban is játszani, a visszavágón pedig már nem lesz helye az óvatoskodásnak. Biztosra veszem, hogy rúgunk gólt Manchesterben, szóval emiatt nem kell félnünk. Be kell venni az Old Traffordot, na!

A pohár tehát félig üres, félig tele van – vigyázzunk Életünk Párjára, hogy velük kapcsolatban csak teljességről beszélhessünk! Szép hétvégét kívánok Mindenkinek ezzel a Beatles dallal annak ellenére, hogy angol!