Tájkép csata után - a 8. forduló elé

2464366 24643662464366 2464366
Vágólapra másolva!
2011.11.21. 02:11
Címkék
Múlt hétfőn lezajlott a Nagy Csata, minek eredményeképpen a Vaskapu FC és a Fegyencjárat helyet cseréltek a tabellán. Előbbiek sorsa innentől...

Múlt hétfőn lezajlott a Nagy Csata, minek eredményeképpen a Vaskapu FC és a Fegyencjárat helyet cseréltek a tabellán. Előbbiek sorsa innentől a saját kezükben van. Az első osztály alsóbb traktusaiban sem dőlt el még semmi, pálne a másodosztályban, ahol bár háromszereplőssé látszik szűkülni a feljutásért vívott harc, bár matematikailag még az utolsónak is van esélye a bajnoki címre...

I. osztály

12:00 Post Gólya United - Vaskapu FC

A Vaskapunak 4 pont kell a biztos bajnoki címhez a még megszerezhető kilencből (pontegyenlőség esetén jobb az egymás elleni mérlegük a Fegyencjárattal szemben), és ebből hármat be is gyűjtenének a tavalyi gólyák ellen. A PGU az osztályozó (vagy a kiesés) elől menekül, és mivel a 9. fordulóban a Fegyencjárattal játszik, az utolsó játéknapon, a Gradus ellen dőlhet el mindez. Persze egyáltalán nem bánnánk, ha beleszólnának a "nagyok" küzdelmébe.

PLL blog tipp: 2

12:50 Fegyencjárat - Gradus

Két nehéz helyzetben lévő csapat találkozik. A fegyencek hiába nyerik meg összes hátralevő meccsüket, ha nem botlik legalább kétszer a Vaskapu. A Gradus szoros meccsen kapott ki múlt héten a Isutumtól, de ez lesz az utolsó, igazán nehéz meccse, a PGU és a Bíbortógás Feenvadak ellen a saját kezébe veheti még a sorsát.

PLL Blog tipp: 1

II. osztály

13:40 Smasszer FC - Vaskapu II

Nagy lépést tehet a Vaskapu II a bajnoki cím felé, ha nyer, mert akkor pontszámban beéri a smasszereket, de úgy, hogy egy meccsel kevesebbet játszott. Igaz, az elmaradt meccs a a Killers elleni, ami nem egy életbiztosítás senkinek. A Smaszer FC az egész idényben kapusgondokkal küzd, és ez most döntő lehet a jól lövő játékosokkal felálló Vaskapu II ellen. A bajnokságnak a legjobbat a döntetlen tenne, mert akkor az utolsó fordulóig nyílt lenne a küzdelem, bár lehet, hogy így is az lesz.

PLL BLog tipp: X

14:30BSE 37 - Pasos Quema CF

A BSE a forduló meglepetését szolgáltatta a múlt héten, amikor szoros meccsen megverte a Killerst. Nagy fegyvertény, de a gyenge kezdés miatt legfeljebb egy bronzéremre futhatja. A Pasos számára az a tét, hogy elmozduljanak az utolsó helyről.

PLL BLog tipp: 1

15:20 Budapest Rangers - The Killers

Az első fordulóban meglepte a Killers a Rangerst, de épp a múlt héten bizonyosodott be, hogy ők sem verhetetlenek. Reméljük, nem hagyták külhonban a jó formájukat, mindenesetre a Rangersnek nagyon nehéz dolga lesz, ha pontot, pontokat akar szerezni.

PLL BLog tipp: 2

I. osztály

16:10 AS Iustum - Bíbortógás Fenevadak

Aki ezen a meccsen nyer, szinte biztos, hogy bronzérmes az I. osztályban. Igaz, matematikailag még mindkét csapat akár ki is eshet, de ez nem a meccs értékéből von le, hanem éppen ellenkezőleg, a tétet növeli. Mindkét csapat egyre javuló játékot mutat az ősz folyamán, kiméletlen csata várható, megjósolhatatlan kimenetellel.

PLL BLog tipp: 1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik