A magyar atléta gesztusa a 110 gát kínai drámai hősének - fotó

2012.08.07. 20:09
null
Baji Balázs a magasba emeli Liu Hsziang kezét (Fotó: AP Photo/Anja Niedringhaus)
Címkék
A londoni olimpián nagy visszatérésre készülő Liu Hsziang az első gáton sem jutott át. A drámai pillanatokat a vele egy futamban induló Baji Balázs gesztusa enyhíthette valamelyest.

 

Az athéni olimpián 110 méter gáton aranyérmet szerző kínai atlétának Pekingben egy nemzet (azaz több mint 1 milliárd kínai) álmát kellett volna valóra váltania, sérülése miatt azonban már a selejtezőben sem tudott célba érni.

Ezután még egyszer nekiveselkedett, de Londonban, az első selejtezőbeli futása alkalmával megismétlődött a dráma: már az első gátat sem tudta venni, Achilleséhez kapva, fájdalmas arccal rogyott a földre, majd egy lábon ugrálva próbálta elhagyni a pályát. Később, amikor visszatért, a vele egy futamban induló sporttársaitól megkapta a neki járó tiszteletet: Baji Balázs a magasba emelte a karját, a brit Turner és a spanyol Quinonez pedig együttes erővel segítette le a pályáról.

Andy Turner és Jackson Quinonez támogatja le a pályáról a bajnokot (Fotó: AP Photo/Anja Niedringhaus)
Andy Turner és Jackson Quinonez támogatja le a pályáról a bajnokot (Fotó: AP Photo/Anja Niedringhaus)
Legfrissebb hírek

Willi Orbán kapta a legtöbb voksot – íme, olvasóink kezdőcsapata Kazahsztán ellen

Magyar válogatott
1 perce

Egykoron spanyolellenesnek írt himnusz is megszólal a spanyolok ellen – H-csoport

Foci vb 2026
3 perce

Két félidő Szoboszlai Dominikról és más futballügyekről a Békés Megyei Könyvtárban

Magyar válogatott
6 perce

Az ETO ügyvezetője: Legközelebb még eredményesebbek leszünk

Kézilabda
8 perce

Stollárék búcsúztak párosban a londoni tenisztornán

Tenisz
13 perce

Brazil játékvezető a vb nyitó mérkőzésén

Foci vb 2026
22 perce

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
34 perce

Pénteken rendezik a Mozgás Éjszakáját

Csupasport
39 perce
Ezek is érdekelhetik