Serie C: a liga elnöke neveket és csapatokat vár Rossitól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.28. 20:22
Mint arról beszámoltunk, miután Marco Rossi irányításával a magyar válogatott vasárnap este 2–1-re legyőzte a horvátokat, már hazájában is felfigyeltek, és komolyabban foglalkoztak olasz szövetségi kapitányunkkal. A tuttomercatoweb.com hosszabb interjút közölt Rossival, amire a Serie C-t felügyelő Lega Pro elnöke jelezte, könnyen lehet, hogy ügyészségi vizsgálat lesz az ügyből.

Marco Rossi egyebek mellett arról is beszélt az interjúban, hogy vele például előfordult, hogy fizetnie kellett a Serie C-ben azért, hogy edzőként dolgozhasson, s végül ezért – is – vágott bele 2012-ben a Budapest Honvédnál megkezdett külföldi kalandjába.beszélt az interjúban, hogy vele például előfordult, hogy fizetnie kellett a Serie C-ben azért, hogy edzőként dolgozhasson, s végül ezért – is – vágott bele 2012-ben a Budapest Honvédnál megkezdett külföldi kalandjába.

„Olaszországban nagyon sokszor a kapcsolatok fontosabbak, mint a tudás és a képességek, ezért sok jó edző kényszerül az alacsonyabb osztályokban dolgozni, ahol aztán kompromisszumokat kell hozniuk. Nekem például fizetnem kellett, hogy a Serie C-ben edzősködhessek. Amikor ez megtörténik – és ez arrafelé előfordul –, akkor már nem vagy profi, aki a futballért dolgozik, hanem csak szponzor vagy, és az ember a legritkábban fizet azért, hogy dolgozzon. Ezért kipróbáltam valami mást, és belevágtam a külföldi kalandba, de alternatívaként mehettem volna a testvérem könyvelőcégéhez is civil állást vállalni” – mondta Rossi az olasz lapnak.

Az interjú megjelenését követően aztán megszólalt a lap hasábjain Francesco Ghirelli, a Serie C-t felügyelő és működtető Lega Pro elnöke.

„Ha Rossi tényekkel és nevekkel áll elő, én mellette állok. Bárhogyan is folytatódjék ez a történet, gondoskodni fogok róla, hogy a Marco Rossitól kapott információk eljussanak a szövetségi ügyészséghez, hogy ott aztán lefolytassák a szükséges vizsgálatokat” – közölte Ghirelli.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik