Serie B: a Pescara kettős sikerrel jutott túl Adorjánékon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.01. 22:22
Adorján Krisztián csapata, az olasz másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Serie B) szereplő Novara a Serie A-be jutásért rendezett rájátszás elődöntőjének visszavágóján 4–2-re kikapott a Pescara otthonában.

A magyar támadó középpályás a 70. percben váltotta a korábbi kispesti Davide Lanzafamét, az együttes pedig a 73. percben megszerezte a második gólját is, pedig a 34. percben már 2–0-ra vezettek a hazaiak. A továbbjutás azonban még így is messze volt, hiszen otthon 2–0-ra kikapott a Novara, így a rosszabb bajnoki helyezése miatt még három találat kellett volna a továbbjutáshoz.

Nem hogy ez a három nem lett végül meg, de a Pescara még újabb gólokat is szerzett, így kettős győzelemmel jutott be a döntőbe, ahol a Trapani lesz az ellenfele.

SERIE B
RÁJÁTSZÁS A SERIE A-BA JUTÁSÉRT, ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Pescara–
Novara 4–2
Továbbjutott:
a Pescara, 6–2-es összesítéssel.
KEDDEN
Trapani
–Spezia 2–0
Továbbjutott: a Trapani, 3–0-s összesítéssel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik