Serie A: Totti a lelátón, zseniális Szalah-gól, Roma-gála

Vágólapra másolva!
2016.02.21. 22:35
null
A szurkolók hiányolták kedvencüket
A Roma könnyedén, egy zseniális Mohamed Szalah-góllal megspékelve 5–0-ra legyőzte a Palermót a Serie A 26. fordulójában. A vendégeknél Balogh Norbert nem kapott lehetőséget, végig a kispadon ült.

Miután Luciano Spalletti, a Roma vezetőedzője az edzésről is elzavarta a saját maga helyzetével nem igazán elégedett, s ennek hangot is adó Francesco Tottit, nem meglepő, hogy a római klubikon a Palermo elleni bajnokin a keretben sem kapott helyet. A nézőtéren viszont igen, hozzávetőlegesen tíz percenként meg is mutatta őt a kamera.

Meg persze azt is, ahogy Edin Dzeko rendívül közhelyesen megfogalmazva kihagyta a kihagyhatatlant, hogy aztán néhány perccel később egy gyönyörű labdaátvétel után a 30. percben megszerezze a vezetést a fővárosiaknak.

A második félidő elején Seydou Keita spiccel megeresztett lövése akadt be a jobb felsőbe – gyakorlatilag az 52. percben el is dőlt a találkozó. Mohamed Szalah nagyjelenete azonban még hátra volt.

Az egyiptomi légiós először egy Dzeko által lepörgetett labdát helyezett a vendég kapuba, de két perccel későbbi találata volt igen különleges. Egy rossz labdaátvétel után az alapvonalnál érte utol a labdát, majd fordulásból bal belsővel a kapuba tekerte azt. Ez a gól még Tottinak is tetszett a lelátón.

Szalah első duplája volt ez az olasz élvonalban, a Romának pedig a 14. győzelme ebben a szezonban. Merthogy 4–0-nál már senki sem gondolt arra, hogy fordít az addig kapura sem lövő Palermo. Ellenben a csapat asszisztálhatott Dzeko újabb góljának a 89. percben.

A Palermóra talán ráférne már egy edzőcsere...

OLASZ SERIE A
26. FORDULÓ
Roma–Palermo 5–0
(Dzeko 30., 89., S. Keita 52., Salah 60., 62.)
KORÁBBAN
Frosinone–Lazio 0–0
Torino–Carpi 0–0
Sassuolo–Empoli 3–2 (Berardi 41., Defrel 48., 50., ill. Zielinski 36., Maccarone 70. –11-esből)
Atalanta–Fiorentina 2–3 (Conti 84., Pinilla 91., ill. M. Fernández 67., Tello 81., Kalinic 87.)
Genoa–Udinese 2–1 (Cerci 57. – 11-esből, Laxalt 70., ill. Adnan 33.)

HÉTFŐN
21.00: Napoli–Milan (Tv: DIGI Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 26 18 4 4 46–15 +31 58
2. Napoli 25 17 5 3 53–20 +33 56
3. Fiorentina 26 16 4 6 47–26 +21 52
4. Roma 26 14 8 4 52–27 +25 50
5. Internazionale 26 14 6 6 34–23 +11 48
6. Milan 25 12 7 6 37–27 +10 43
7. Sassuolo 26 9 11 6 32–31 +1 38
8. Lazio 26 10 7 9 34–34 0 37
9. Bologna 26 10 4 12 29–31 –2 34
10. Empoli 26 9 7 10 32–37 –5 34
11. Torino 26 8 8 10 33–33 0 32
12. Chievo 26 8 7 11 31–36 –5 31
13. Atalanta 26 7 8 11 25–30 –5 29
14. Genoa 26 7 7 12 27–31 –4 28
15. Udinese 26 7 6 13 22–40 –18 27
16. Palermo 26 7 5 14 27–47 –20 26
17. Sampdoria 26 6 7 13 37–46 –9 25
18. Frosinone 26 6 5 15 26–51 –25 23
19. Carpi 26 4 8 14 23–43 –20 20
20. Verona 26 2 12 12 24–43 –19 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik