HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2018.03.18 22:45 Frissítve: 2018.03.18 23:52

Serie A: Nagy Ádám csapata ponttal távozott Rómából

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 29. fordulójában a Nagy Ádámot foglalkoztató Bologna a Lazio otthonában játszott 1–1-et, míg a kisebb gödröt maga mögött hagyó Napoli 1–0-ra legyőzte a Genoát.

HIRDETÉS
A Lazio otthonában szerzett pontot a Bologna (Fotó: AFP)

 

A Napoli az előző két fordulóban a Roma és az Inter ellen összesen egy pontra volt képes, így egyre sürgősebb lett számára, hogy újra nyerjen. Mindent meg is tett ennek érdekében, az első félidőben több helyzete volt, mint a Genoának, azonban nem volt szerencséje: egyrészt azért, mert Lorenzo Insigne fejese a lécen csattant, másrészt Marek Hamsík combizomsérülést szenvedett, csak húsz percet tudott játszani.

A 72. percben aztán a hazai nyomásból gól lett: José Callejón szögletét Raúl Albiol a kapuba csúsztatta (1–0). Maurizio Sarri csapata továbbra is versenyben van a bajnoki címért, míg a Genoának hátrafelé kell tekintgetnie.

Nagy Ádámmal a kispadon kezdett a Bologna a Lazio otthonában. A hazai ultrák az első 15 percben a játékvezetői hibák ellen tüntetőleg üresen hagyták a szektorukat, mire megérkeztek, már egygólos hátrányban volt a csapatuk: Blerim Dzemaili 30 méterről eresztett el lövést, a léc és a rómaiak kapusa közös erővel védett, ám a kipattanóra lecsapó Simeone Verdit már nem tudta senki megakadályozni a gólszerzésben. Verdi ebben a szezonban a hetedik gólját szerezte, egy idényen belül a legtöbbet pályafutása alatt.

A 16. percben Lucas Leiva egyenlített (1–1), a gólpasszt Luis Alberto osztotta ki, akinek ez volt a kilencedik asszisztja ebben a szezonban – a 25 éves spanyol vezeti a vonatkozó statisztikát a bajnokságban.

Az utolsó percekben még a Bologna előtt adódott nagy helyzet, ám több gól nem született. A Lazio három meccse nyeretlen, a vendégek magyar légiósa ezúttal sem lépett pályára.

OLASZ SERIE A
29. FORDULÓ
Lazio–Bologna 1–1 (Lucas Leiva 16., ill. Verdi 3.)
Napoli–Genoa 1–0 (Raúl Albiol 72.)

KORÁBBAN
Hellas Verona–Atalanta 0–5 (Cristante 2., Ilicic 45+4., 48., 69. – az elsőt 11-esből, A. Gómez 71.)
Benevento–Cagliari 1–2 (Brignola 47., ill. Pavoletti 92., Barella 96. – 11-esből)
Milan–Chievo 3–2 (Calhanoglu 10., Cutrone 54., André Silva 82., ill. Stepinski 33., Inglese 34.)
Torino–Fiorentina 1–2 (Belotti 86., ill. Veretout 59., Théréau 93.)
Crotone–Roma 0–2 (El Shaarawy 39., Nainggolan 75.)

Sampdoria–Internazionale 0–5
 (Perisic 26., Icardi 30., 31., 44., 51. – az első 11-esből)

SZOMBATON
Udinese–Sassuolo 1–2 
(Fofana 44., ill. Ali Adnan 42. – öngól, Sensi 74.)

SPAL–Juventus 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 29 24 3 2 67–15 +52  75
2. Napoli 29 23 4 2 63–19 +44  73
3. Roma 29 18 5 6 49–23 +26  59
4. Internazionale 28 15 10 3 47–21 +26  55
5. Lazio 29 16 6 7 67–37 +30  54
6. Milan 28 15 5 8 40–31 +9  50
7. Atalanta 28 12 8 8 43–31 +12  44
8. Sampdoria 28 13 5 10 47–43 +4  44
9. Fiorentina 28 11 8 9 38–33 +5  41
10. Torino 28 8 12 8 37–37 0 36
11. Bologna 29 10 4 15 34–41 –7  34
12. Udinese 28 10 3 15 38–42 –4  33
13. Genoa 28 8 6 14 21–29 –8  30
14. Cagliari 28 8 5 15 27–44 –17  29
15. Sassuolo 28 7 6 15 18–48 –30  27
16. SPAL 29 5 10 14 28–50 –22  25
17. Chievo 28 6 7 15 25–47 –22  25
18. Crotone 28 6 6 16 27–50 –23  24
19. Verona 28 6 4 18 25–56 –31  22
20. Benevento 28 3 1 24 18–62 –44  10
HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.09.15 00:08:11

Olasz labdarúgás BODNÁR ZALÁN

ALAPVONAL. Azok közé tartozom, akik a futball legizgalmasabb szereplőinek gyerekkorom óta az edzőket tartják, szinte bálványozom őket, és minden bizonnyal magam is nagyítom gyakran a szerepüket azáltal, hogy a szememben sorsalakító hadvezérek, napóleoni stratégák, igazi szellemi vezérek, a szakma legnagyobb, legmegbecsültebb képviselői.

2018.08.31 19:21:22

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

Remekül kezdtek a milánóiak, de az egyenlítés után lefagyott a Gattuso-gépezet, ám a végén Cutrone...

2018.08.28 16:34:07

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. Szuper kezdő, fillérekből? Ilyen a mesében sincs már, de viszonylag olcsón lehet építeni egy ütős 11-et.

2018.08.25 10:27:04

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

A gyenge kezdés után a torinóiak Pjanic és Mandzukic találatával bedarálták ellenfelüket.

2018.08.23 09:32:04

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

„Az öltözködés, a megjelenés fontos része a kultúránknak, mindegy, hogy nőkről vagy férfiakról van szó.”

HIRDETÉS
HIRDETÉS