Serie A: az Inter öt gólt lőtt a Sampnak, Icardi négyet

Vágólapra másolva!
2018.03.18. 14:24
null
Icardi négy gólja után is ünnepelhetett a Samp ellen (Fotó:twitter.com/Inter)
Bő húsz perc tapogatózás után az Inter „kivégezte” a Sampdoriát az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában, Genovában. A szünetig négy gólt szereztek a milánóiak, Mauro Icardi az első félidőben mesterhármasig jutott, majd lőtt még egyet, így 5–0-ra győztek a vendégek.

 

Az Inter a 26. és a 44. perc között négy gólt szerzett a Sampdoria otthonában, ezzel gyorsan le is zárta a mérkőzést.

A gólgyártást a horvát Ivan Perisic kezdte meg, aki Joao Cancelo jobb oldali beadásából, fejjel szerezte meg a vezetést.

Ezt követően kezdetét vette az Icardi-show. A korábban a Sampdoriában is játszó argentin egy percen belül két gólt szerzett, majd még a szünet előtt meglett a mesterhármas is. Először a Rafinha által kiharcolt büntetőt váltotta gólra, majd egy védőről levágódó labdára ő reagált a leggyorsabban és a kapunak háttal, sarokkal talált be. A harmadik gólja előtt Rafinha próbálkozott sarkazással – Emiliano Viviano védett, de Icardi jó ütemben érkezett a kipattanóra, és közelről nem hibázott. Icardinak ez a hatodik mesterhármasa, mióta a 2012–2013-as szezonban debütált a Serie A-ban.

Az 51. percben aztán meglőtte saját maga negyedik, csapata ötödik gólját is egy ellenféltől kapott labdából. Négy gólt egy bajnokin először lőtt a szezonban, összesen pedig már 23-nál jár, egy gólra megközelítette a góllövőlistát vezető Ciro Immobilét. Összesen pedig már 103 gólnál jár a Serie A-ban a 25 éves csatár, ezzel ő lett minden idők hatodik legfiatalabb játékosa, aki elérte a 100-as határt.

 

 

A 66. percben Luciano Spalletti vezetőedző lecserélte Icardit, nélküle pedig már nem lőtt újabb gólt az Inter, maradt a 0–5.

OLASZ SERIE A
29. FORDULÓ
Sampdoria–Internazionale 0–5 (Perisic 26., Icardi,30., 31., 44., 51. – az első 11-esből)
15.00:Hellas Verona–Atalanta
15.00:Benevento–Cagliari
15.00:Milan–Chievo (Tv:Digi Sport1)
15.00:Torino–Fiorentina (Tv:Digi Sport3)
15.00:Crotone–Roma (Tv:Digi Sport2)
20.45:Lazio–Bologna
20.45:Napoli–Genoa (Tv:Digi Sport2)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Udinese–Sassuolo 1–2 (Fofana 44., ill. Ali Adnan 42. – öngól, Sensi 74.)
SPAL–Juventus 0–0

 

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 29 24 3 2 67–15 +52 75
2. Napoli 28 22 4 2 62–19 +43 70
3. Roma 28 17 5 6 47–23 +24 56
4. Internazionale 28 15 10 3 47–21 +26 55
5. Lazio 28 16 5 7 66–36 +30 53
6. Milan 27 14 5 8 37–29 +8 47
7. Sampdoria 28 13 5 10 47–43 +4 44
8. Atalanta 27 11 8 8 38–31 +7 41
9. Fiorentina 27 10 8 9 36–32 +4 38
10. Torino 27 8 12 7 36–35 +1 36
11. Udinese 28 10 3 15 38–42 –4 33
12. Bologna 28 10 3 15 33–40 –7 33
13. Genoa 27 8 6 13 21–28 –7 30
14. Sassuolo 28 7 6 15 18–48 –30 27
15. Cagliari 27 7 5 15 25–43 –18 26
16. Chievo 27 6 7 14 23–44 –21 25
17. SPAL 29 5 10 14 28–50 –22 25
18. Crotone 27 6 6 15 27–48 –21 24
19. Verona 27 6 4 17 25–51 –26 22
20. Benevento 27 3 1 23 17–60 –43 10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik