Inter: Mourinho Milánóban tárgyalt, nyáron visszatérhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.02.09. 08:40
null
Ismét eljöhet Mourinho ideje az Internél (Fotó: AFP)
A Football Italia beszámolója szerint csütörtökön Milánóban találkozott az Internazionale klubigazgatója, Giuseppe Marotta, valamint a 2018 decembere óta munkanélküli José Mourinho. A megbeszélés témája a portugál mester esetleges visszatérése volt a klub kispadjára, mellyel 2010-ben megnyerte a Bajnokok Ligáját. 

Az olaszok úgy tudják, Mourinho nem az idény közben, hanem nyártól veheti át az Inter irányítását.A Manchester Unitedtől december közepén menesztett szakvezetőkifejezetten jó viszonyt ápol az olasz klub vezetőségével és szurkolóival. A klubnál eltöltött mindkét szezonjában olasz bajnok lett, sőt, 2010-ben összejött számára triplázás: vagyis az olasz kupát és a Bajnokok Ligáját is megnyerték.

Az Inter kispadján ülő Luciano Spalletti egyre nehezebb helyzetbe kerül: a csapat 2019-ben még nem nyert bajnokit, legutóbbi három Serie A-találkozóján gólt sem tudott szerezni, legutóbb, hazai pályán a kiesés elől menekülő Bolognától szenvedett 1–0-s vereséget. Mindezek fényében könnyen lehet, nyárig sem húzza a kispadon…

Az Inter szombaton a 12. helyen álló Parmához látogat, amennyiben veszít Spalletti csapata, már most meneszthetik az olasz edzőt. Ez esetben ideiglenes megbízással, a szezon végéig veheti át valaki az együttest.

OLASZ SERIE A
23. FORDULÓ
18.00:
Fiorentina–Napoli (Tv:Digi Sport1)

20.30:Parma–Internazionale (Tv:Digi Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus2219346–15+3160
2. Napoli22163342–18+2451
3. Internazionale22124631–16+1540
4. Roma23108544–30+1438
5. Lazio23115732–25 +738
6. Milan2299429–21 +836
7. Atalanta22105748–30+1835
8. Sampdoria2296739–29+1033
9. Fiorentina22710533–25 +831
10. Torino22710527–22 +531
11. Sassuolo2279634–33 +130
12. Parma2285924–30 –629
13. Genoa22661029–39–1024
14. SPAL22571019–30–1122
15. Cagliari2249919–31–1221
16. Udinese22471118–30–1219
17. Empoli23461327–45–1818
18. Bologna22381117–34–1717
19. Frosinone22271316–43–2713
20. Chievo*23191319–47–28 9
*A Chievótól 3 pont levonva.

 

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo nélkül is sikerülhet a bravúr az Internek

Bajnokok Ligája
4 órája

Vinícius-botrány: Kompany negatív példaként említette Magyarországot a rasszizmus kapcsán

Bajnokok Ligája
2026.02.21. 10:36

Chivu a norvégiai BL-vereségről: A hideg és a műfű nem lehet kifogás...

Bajnokok Ligája
2026.02.19. 10:08

Három méter hó, három Bodö-gól: alaposan megfázott a norvég télben az Inter a BL-rájátszás odavágóján

Bajnokok Ligája
2026.02.18. 22:59

Serie A: ezrek zaklatják a közösségi médiában az ellenfél kiállítását ünneplő Inter-játékost

Olasz labdarúgás
2026.02.16. 13:47

Kínos és elfogadhatatlan – üzentek a Juventus vezetői a nagy port kavaró Derby d’Italia után

Olasz labdarúgás
2026.02.15. 13:06

Emberelőnyben győzte le a Juventust az Inter

Olasz labdarúgás
2026.02.14. 23:06

Serie A: az Inter 5–0-s idegenbeli győzelemmel folytatta menetelését

Olasz labdarúgás
2026.02.08. 20:14
Ezek is érdekelhetik