Serie A: az utolsó csepp a pohárban? Az Inter kikapott a Bolognától

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.03. 20:04
null
Lehet, hogy Ivan Perisicék a következő bajnoki meccsnek már másik edzővel futnak neki (Fotók: AFP)
Lehet, hogy Szinisa Mihajlovics első meccse a Bologna kispadján az utolsó volt Luciano Spalletti számára az Interén. A Nagy Ádámot végig a kispadon tartó vendégcsapat 1–0-s győzelmet aratott a San Siróban az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 22. fordulójában, veszélybe sodorva a milánói sztárcsapat vezetőedzőjének állását.

A mérkőzés előtt a két klub, valamint a Novara és a Bari képviselői halálának 75. évfordulója alkalmából a legendás magyar labdarúgóedzőre, Weisz Árpádra emlékeztek, aki az 1920-as, 1930-as években az Interrel három, a Bolognával két olasz bajnoki címet nyert.



Az Inter kezdőcsapatában először kapott helyet a téli átigazolási időszakban a Southamptontól megvásárolt Cédric, és visszatért az együttesbe az Arsenal által csábított Ivan Perisic. A másik oldalon a kispadon Filippo Inzaghit váltó Szinisa Mihajlovics a kispadra ültette Nagy Ádámot, akit aztán nem cserélt be.

A vendégek a 33. percben szerezték meg a később győzelmet jelentő találatot, amikor Federico Santander csúsztatott az Inter kapujába. A milánói együttes az első 20 fordulóban egyetlen gólt sem kapott szögletből, az előző két bajnokin azonban kettőt is.

Luciano Spallettinek, az Internazionale vezetőedzőjének a szünetben muszáj volt változtatnia – Lautaro Martínezt küldte be Antonio Candreva helyett –, mert csapata az első félidőben egyszer sem találta el az ellenfél kapuját.

A fekete-kékek a második játékrészben is csak szenvedtek, az utolsó negyedórára az eredeti posztját tekintve középhátvéd Andrea Ranocchia csatárnak állt be, de ő sem tudott segíteni: az Inter egymás után másodszor kapott ki, sőt 1956 óta először játszotta le a naptári év első három bajnoki meccsét úgy, hogy nem szerzett gólt. Könnyen lehet, hogy az újabb kudarc már Spalletti állásába kerül, a trénert a lefújás után csapatával együtt hangosan kifütyült a San Siro közönsége.

Na, hogyan tovább?
Na, hogyan tovább?

A Bolognánál ellenben minden ok megvan az örömre, hiszen a gárda 14 meccses bajnoki nyeretlenségi sorozatának vetett véget, és 2017 decembere óta az első idegenbeli győzelmét aratta a Serie A-ban.

OLASZ SERIE A
22. FORDULÓ

Internazionale–Bologna 0–1 (F. Santander 32.)

Később játszották
Roma–Milan 1–1 (Zaniolo 46., ill. Piatek 26.)

Korábban játszották
SPAL–Torino 0–0

Udinese–Fiorentina 1–1 (J. Larsen 56., ill. E. Fernandes 65.)
Genoa–Sassuolo 1–1 (Sanabria 41., ill. Djuricsics 28.)

Szombati eredmények
Empoli–Chievo 2–2
(Caputo 45+2., 52., ill. Giaccherini 31., Stepinski 45+1.)
Napoli–Sampdoria 3–0 (Milik 25., Insigne 26., Verdi 89.)
Juventus–Parma 3–3 (Cristano Ronaldo 36., 66., Rugani 62., ill. Barilla 64., Gervinho 74., 93.)

Hétfői program
19.00: Frosinone–Lazio
21.00: Cagliari–Atalanta

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 22 19 3 46–15 +31 60
2. Napoli 22 16 3 3 42–18 +24 51
3. Internazionale 22 12 4 6 31–16 +15 40
4. Milan 22 9 9 4 29–21 +8 36
5. Roma 22 9 8 5 41–30 +11 35
6. Sampdoria 22 9 6 7 39–29 +10 33
7. Atalanta 21 9 5 7 47–30 +17 32
8. Lazio 21 9 5 7 30–25 +5 32
9. Fiorentina 22 7 10 5 33–25 +8 31
10. Torino 22 7 10 5 27–22 +5 31
11. Sassuolo 22 7 9 6 34–33 +1 30
12. Parma 22 8 5 9 24–30 –6 29
13. Genoa 22 6 6 10 29–39 –10 24
14. SPAL 22 5 7 10 19–30 –11 22
15. Cagliari 21 4 9 8 19–30 –11 21
16. Udinese 22 4 7 11 18–30 –12 19
17. Empoli 22 4 6 12 27–44 –17 18
18. Bologna 22 3 8 11 17–34 –17 17
19. Frosinone 21 2 7 12 16–42 –26 13
20. Chievo 22 1 9 12 19–44 –25 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik