Allegri győzelemmel mutatkozott be a Juventus szurkolói előtt (is)

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.13. 20:41
null
Evra mutatja: megvan az első hazai győzelem (Fotó: Action Images)
A Juventus hazai pályán 2–0-ra legyőzte az Udinese együttesét az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) második fordulójának szombati játéknapján, így a nyáron kinevezett vezetőedző, Massimiliano Allegri győzelemmel mutatkozott be a hazai közönség előtt is. A bajnoki címvédő sikerével pontszámban és gólkülönbségben is egalizálta az AS Roma eddigi teljesítményét.

A kisebb sérüléssel bajlódó Carlos Tévez ott volt a Juve kezdőjében, akárcsak Patrice Evra, aki ezen a hétvégén debütált a Serie A-ban. Az Udinesét az az Andrea Stramaccioni irányítja, aki első edzőként aratott idegenbeli sikert a Juventus új stadionjában.

A Juventus erősen kezdte a találkozót, és már a 8. percben megszerezte a vezetést. Jobb oldali akció végén, Stephan Lichtsteiner lapos beadása után Carlos Tévez lőtt a kapu közepébe 12 méterről az elmélázó vendégvédők bánatára (1–0). Tévez 20. olasz bajnoki gólját szerezte 36. mérkőzésén.

Öt perccel később egy elügyetlenkedett szabadrúgás után az Udinese kontrázhatott. Ez nem adatott meg sokszor Di Natale és társainak, akik az első félidőben szinte semmi veszélyt nem jelentettek Buffon kapujára. A túloldalon a pont Udineséből igazolt Pereyra előtt adódott nagy helyzet, de csúnyán fölé lőtt a középpályás, akárcsak Lichtsteiner a félidő végéhez közeledve.

A második játékrész első fele eseménytelenül csordogált, a Juventus pedig pont akkor szerzett újabb gólt, amikor a(z) – 65. percben lesről betaláló – Udinese kezdett magára találni. Claudio Marchisio 75. percben 17 méterről szerzett találata minden lényegi kérdést eldöntött. 2–0

A hosszabbítás perceiben a Real Madridtól érkező spanyol csatár, Álvaro Morata is bemutatkozhatott a Juve közönségének, és a pályán töltött pár perce alatt akár gólt is szerezhetett volna, de 13 méterről nem talált a kapuba.

A Juventus sorozatban hatodszor győzte le a bajnokságban az Udinesét, a legutóbb négy egymás elleni találkozón még gólt sem kapott a címvédő.

Az Allegri-csapat az első fordulóhoz képest eggyel növelte góljai számát (akkor 1–0-ra, most 2–0-ra nyert), de ezért a győzelemért is három pont jár, így a „zebrák” hat ponttal és 3–0-s gólkülönbséggel állnak – az AS Romával hajszálpontos holtversenyben – a tabella élén.

OLASZORSZÁG, SERIE A
2. FORDULÓ
Juventus–Udinese 2–0 (Tévez 8., Marchisio 75.)

AZ ÁLLÁS
1. Roma 2 2 3–0 +3 6
Juventus 2 2 3–0 +3 6
3. Milan 1 1 3–1 +2 3
4. Napoli 1 1 2–1 +1 3
5. Cesena 1 1 1–0 +1 3
6. Udinese 2 1 1 2–2 0 3
7. Sassuolo 1 1 1–1 0 1
7. Sampdoria 1 1 1–1 0 1
7. Palermo 1 1 1–1 0 1
7. Cagliari 1 1 1–1 0 1
11. Verona 1 1 0–0 0 1
11. Torino 1 1 0–0 0 1
11. Internazionale 1 1 0–0 0 1
11. Atalanta 1 1 0–0 0 1
15. Genoa 1 1 1–2 –1 0
16. Parma 1 1 0–1 –1 0
16. Chievo 1 1 0–1 –1 0
18. Lazio 1 1 1–3 –2 0
19. Fiorentina 1 1 0–2 –2 0
20. Empoli 2 2 0–3 –3 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik