Serie A: a Juventus már ott liheg a dobogósok nyakán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.29. 22:41
null
Tömeges légiharc – a Juventus Palermóban is kivívta a győzelmet (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 14. fordulójában a Juventus 3–0-ra győzött a Palermo vendégeként. A torinóiaknál Mario Mandzukic, Stefano Sturaro és Simone Zaza volt eredményes.

Sorozatban negyedik bajnoki győzelméért utazott Szicíliára a címvédő Juventus, mely a hétközi Bajnokok Ligája-csoportmeccsen legyűrte a Manchester Cityt. Az első félidőben Mario Mandzukic maradt le hajszállal Stefano Sturaro jó beadásáról, majd Giorgio Chiellini fejelt épphogy mellé egy szögletet követően – a Juventus már a meccs elején jelezte, hogy a három pontért jött.

Paul Pogba aztán sárga lapot kapott a félidő derekán, ami azért fontos, mert a Juve kulcsembere így kihagyja a jövő heti, Lazio elleni bajnokit. A túloldalon Alberto Gilardino puskázott el egy helyzetet, majd Leonardo Bonucci fejelt mellé nagyon-nagyon közelről. Az első félidő nem hozott gólt, Juan Cuadrado még az oldalhálóba bombázott a lefújás előtt.

A fordulás után aztán megszerezte a vezetést a Juventus: a volt Palermo-játékos, Paulo Dybala adott be pazarul a bal oldalról, a középen berobbanó Mario Mandzukic pedig az ötösről fejelt a hálóba elsöprő erővel. Dybala ebben a szezonban egyébként a Juventus 18 bajnoki góljának feléből szerepet vállalt (6 gól, 3 gólpassz). 0–1

A második félidő második felében hiába volt többet a labda a Palermónál, az újabb gólt mégis a Juventus szerezte a hajrában: Álvaro Morata, Pogba, majd Sturaro volt a labda útja, utóbbi a tizenhatoson belül fordult le védőjéről és 15 méterről, középről lőtt a kapu bal oldalába laposan. 0–2

Ám ekkor még mindig nem volt vége a mérkőzésnek, a hosszabbításban, pontosabban a 93. percben bevitte a kegyelemdöfést is a torinói csapat. Morata kényszerítőzött Simone Zazával a tizenhatoson belül, végül utóbbi fordult kapura a bal oldalon és 10 méterről a rövid alsóba lőtt, a kapus mozdulni sem tudott, ezzel kialakult a végeredmény. 0–3

A Juventus így sorozatban negyedik bajnoki győzelmét aratta, és megközelítette három pontra a tabellán a negyedik helyezett AS Romát. A dobogó sincs elérhetetlen messzeségben – igaz, az első három helyezett hétfőn játszik, Sassuolo–Fiorentina (19.00) és Napoli–Internazionale csúcsrangadó (21.00) következik.

A játéknap további eseményeiről – többek között az AS Roma és a Lazio vereségéről – ide kattintva olvashat.

SERIE A
14. FORDULÓ
Palermo–Juventus 0–3(Mandzukic 54., Sturaro 90., Zaza 93.)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 13 9 3 1 16–7 +9 30
2. Napoli 13 8 4 1 24–8 +16 28
3. Fiorentina 13 9 1 3 26–11 +15 28
4. Roma 14 8 3 3 29–17 +12 27
5. Juventus 14 7 3 4 20–11 +9 24
6. Milan 14 7 2 5 19–18 +1 23
7. Sassuolo 13 6 4 3 15–12 +3 22
8. Torino 14 6 3 5 20–18 +2 21
9. Atalanta 14 6 3 5 15–15 0 21
10. Lazio 14 6 1 7 17–22 –5 19
11. Udinese 14 5 3 6 14–17 –3 18
12. Empoli 14 5 3 6 16–20 –4 18
13. Chievo 14 4 4 6 18–16 +2 16
14. Sampdoria 14 4 4 6 20–22 –2 16
15. Genoa 14 4 4 6 15–19 –4 16
16. Palermo 14 4 3 7 13–20 –7 15
17. Frosinone 14 4 2 8 14–24 –10 14
18. Bologna 14 4 1 9 13–19 –6 13
19. Carpi 14 2 3 9 13–27 –14 9
20. Verona 14 6 8 10–24 –14 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik