
„Egyszerű döntés volt, amikor egy éve a Romát választottam, és ma még egyszerűbb volt dönteni a hosszabbításról. Nagy-nagy köszönettel tartozom a klubnak a lehetőségért, hogy minden korábbinál közelebbinek érezhetem magamhoz ezeket a színeket” – idézte a szerződéshosszabbítás után Zaniolót a Roma honlapja.
A támadó középpályás 2018 nyarán az Internazionalétól igazolt az olasz fővárosba, a Radja Nainggolan-transzfer részeként 4.5 millió euró értékben számították be a játékjogát. Érdekesség, hogy ma már 40 millió euróra becsüli őt a német Transfermarkt. Nem véletlen, hogy a nyáron több európai élcsapattal is szóba hozták, mint például a Juventusszal, a Tottenhammel és a Manchester Uniteddel.
Zaniolo az előző idényben 36 tétmérkőzésen lépett pályára, és hat gólt szerzett római színekben, emellett megkapta élete első felnőttválogatott behívóját is, az olasz nemzeti tizenegyben kétszer lépett pályára.

Vége a bizonytalanságnak, hosszabbított Imre Bencéék edzője

Hosszabbított centerével a Puskás Akadémia

Vb-selejtező: hosszabbított a koszovóiak kapitánya




