Pato a 92. percben döntött Firenzében

2010.02.24. Utolsó módosítás: 2012.05.06 02:40:48

A Milan Pato 92. percben lőtt góljával 2–1-re nyert idegenben a Fiorentina ellen a Serie A 17. fordulójából havazás miatt elhalasztott mérkőzésen. A másik bepótolt találkozón az Udinese 2–1-re győzött a Cagliari ellen hazai pályán.

Ronaldinho ezúttal előkészítőként jeleskedett (Fotó: Reuters)
Ronaldinho ezúttal előkészítőként jeleskedett (Fotó: Reuters)

Mindkét csapat igen motiváltan lépett pályára, hiszen a Milan az éllovas Intert, míg a Fiorentina a BL-selejtezőt érő negyedik helyet közelíthette meg négy pontra esetleges sikerével.

 SIKERREL TÉRT VISSZA MARINO
Az Udinese kispadjáról decemberben felállított Pasquale Marino győzelemmel tért vissza a fekete-fehér csapathoz, amely irányításával 2–1-re nyert hazai pályán a Cagliari ellen.

Az első nagyobb lehetőség egy szöglet után a milánóiak előtt adódott, ám ezt követően az első félidőben a hazaiak játszottak kezdeményezőbben, a Milan nem volt igazán lendületes.

A 14. percben is jóformán csak közelről figyelték, ahogy korábbi játékosuk gólt szerez ellenük. Riccardo Montolivo ugratta ki remekül a bal oldalon Juan Manuel Vargast, akinek középre gurítása után már Sztevan Jovetics is befejezhette volna az akciót, ám passz-szerű lövésébe – vagy lövésszerű passzába – a gólvonaltól négy méterre álló Alberto Gilardino még beletette a lábát, így az ő nevéhez fűződött a meccs első találata. 1–0

 GILARDINO VEZETŐ TALÁLATA
 
  

 

A bajnokság során már 11. alkalommal betaláló csatár bő tíz perccel később megduplázhatta volna csapata előnyét, ám jó helyzetből leadott gyengécske lövését Alessandro Nesta blokkolta.

A csapata játékát látva valószínűleg amúgy is gondterhelt Leonardo az első fél óra után újabb problémával találta szembe magát, Massimo Ambrosinit ugyanis sérülés miatt le kellett cserélni, Mathieu Flamini állt be a helyére.

A szünet előtt éppen a francia középpályás hozta rá a szívbajt a hazai szurkolókra, lapos lövése csak centikkel kerülte el a jobb alsó sarkot.

A fordulás után jócskán megváltozott a játék képe, a Milan többször is a kapuja elé szegezte a Fiorentinát, de helyzeteit nem tudta értékesíteni. Pato előbb Marco Borriellóval szeretett volna gólt „fejeltetni”, majd ő maga lőtt nem sokkal fölé.

A Fiorentina átélte ezeket a nehéz perceket, sőt többször közel került az újabb gólhoz, ám az oly fontos második gólt nem sikerült megszereznie.

Leonardo csatába dobta Klaas-Jan Huntelaart is, és a holland csatárnak öt perc sem kellett, hogy meghálálja a bizalmat. A 81. minutumban Ronaldinhóval kényszerítőzött a tizenhatos bal oldalán, majd mintegy 10 méterről ellőtte Sébastien Frey mellett a labdát. 1–1

HUNTELAAR EGYENLÍT
 
  

 

Ezt követően felpörgött a Fiorentina, de Montolivo hiába került gyanús körülmények között a földre a vendégek büntetőterületén belül, Thiago Silva megmozdulását nem látta szabálytalannak Roberto Rosetti, majd Keirrison fordulásból leadott lövését védte bravúrral Christian Abbiatti.

Talán még ezen bosszankodtak a hazaiak, amikor a Milan a 92. percben megszerezte a győztes gólt. Ronaldinho kevergetett a bal oldalon, majd átemelt a hosszú oldalra, ahol az üresen álló Patóhoz került a labda, ő pedig Frey lábai között a hálóba tüzelt. 1–2

PATO GYŐZTES GÓLJA
 
  

 

SERIE A 
17. FORDULÓ
Fiorentina–Milan 1–2 (Gilardino 14., ill. Huntelaar 81., Pato 92.)
Udinese–Cagliari 2–1 (Sánchez 68., Di Natale 70., ill. Jeda 3.)

 

  • #
  • Csapat
  • M
  • GY
  • D
  • V
  • LG-KG
  • GK
  • P
  • 1.
  • Inter
  • 38
  • 24
  • 10
  • 4
  • 75-34
  • 41
  • 82
  • 2.
  • Roma
  • 38
  • 24
  • 8
  • 6
  • 68-41
  • 27
  • 80
  • 3.
  • Milan
  • 38
  • 20
  • 10
  • 8
  • 60-39
  • 21
  • 70
  • 5.
  • Palermo
  • 38
  • 18
  • 11
  • 9
  • 59-47
  • 12
  • 65
  • 6.
  • Napoli
  • 38
  • 15
  • 14
  • 9
  • 50-43
  • 7
  • 59
  • 8.
  • Parma
  • 38
  • 14
  • 10
  • 14
  • 46-51
  • -5
  • 52
  • 9.
  • Genoa
  • 38
  • 14
  • 9
  • 15
  • 57-61
  • -4
  • 51
  • 10.
  • Bari
  • 38
  • 13
  • 11
  • 14
  • 49-49
  • 0
  • 50
  • 12.
  • Lazio
  • 38
  • 11
  • 13
  • 14
  • 39-43
  • -4
  • 46
  • 13.
  • Catania
  • 38
  • 10
  • 15
  • 13
  • 44-45
  • -1
  • 45
  • 15.
  • Udinese
  • 38
  • 11
  • 11
  • 16
  • 54-59
  • -5
  • 44
  • 16.
  • Chievo
  • 38
  • 12
  • 8
  • 18
  • 37-42
  • -5
  • 44
  • 17.
  • Bologna
  • 38
  • 10
  • 12
  • 16
  • 42-55
  • -13
  • 42
  • 19.
  • Siena
  • 38
  • 7
  • 10
  • 21
  • 40-67
  • -27
  • 31
  • 20.
  • Livorno
  • 38
  • 7
  • 8
  • 23
  • 27-61
  • -34
  • 29