MU: olasz klub mentené ki a küszködő Falcaót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.15. 08:49
Hiába lőtte a legtöbb gólt az olasz élvonalban a Juventus labdarúgócsapata a 2014–2015-ös szezonban, Andrea Agnelli, a torinói klub elnöke megerősítené a támadósort. Az első számú kiszemeltje nem más, mint Radamel Falcao, a Monacótól az idény végéig a Manchester Unitednél kölcsönben szereplő kolumbiai válogatott támadó.

A Tuttosport információi szerint a Juventus az idény végén ajánlatot tesz a mértékadó transfermarkt.de szerint 45 millió euróra becsült Falcaóért, mivel a Manchester United nem kíván élni opciós jogával, a Monaco pedig a játékos magas fizetése miatt megválna a 29 éves futballistától.

A Tigris becenévre hallgató csatár húsz mérkőzésen csupán négy gólt szerzett a Manchester United színeiben a 2014–2015-ös évadban. Angliai kitérője az előző héten jutott mélypontra, amikor a „vörös ördögök" U21-es csapatában lépett pályára a Tottenham ellen, és 72 perc után lecserélték. Mindezt egy nappal az után, hogy az FA-kupa negyeddöntőjében a padról nézte végig az Arsenal elleni 2–1-es, kiesést jelentő vereséget.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik