Milan: Kaká visszaigazolt a Real Madridból - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.09.02. 09:01
null
Négy évvel hangos Madridba költözése után Kaká ismét a Milan szolgálatába áll (Fotó: Action Images)
Az AC Milan labdarúgócsapata bejelentette, hogy Kaká, a Real Madrid korábbi aranylabdás játékosa ismét a klubnál folytatja pályafutását.

 

A La Gazzetta dello Sport beszámolója szerint a brazil futballista az éjszaka folyamán elfogadta Adriano Galliani ajánlatát, így Gareth Bale érkezése után – nem meglepő módon – végleg távozik a blancóktól. Ma 12 órakor már bemutatják a Milannál.

Spanyol források szerint a Real Madrid ingyen engedi el a 2009-ben 65 millió eurós világrekordért (amit aztán hamar felülírt Cristiano Ronaldo átigazolása) vásárolt támadó középpályást, ám így is jócskán spórol a fizetésén.

A 31 éves Kaká két évre írt alá a rossonerihez, és jócskán engedett madridi igényeiből, hiszen a Real Madridnál tízmillió euró felett keresett évente, míg Milánóban négymillió lesz az évi keresete, amire még rájönnek a bónuszok. Kaká állítólag mindenképp játszani akart a szezonban, mert ott akar lenni a jövő nyári, hazai rendezésű világbajnokságon a selecao keretében, ezért bólintott rá a klubváltásra.

„Várjuk a megérkezését, és ebben az esetben több ponton megoldást jelenthet számunkra. Ő egy bajnok, jelentősen megemeli a csapat technikai tudását és a játékosok önbecsülését” – nyilatkozta a Cagliari elleni esti győzelem után Kakáról Massimiliano Allegri, a piros-feketék vezetőedzője.

Kaká 2003 és 2009 között a Milanban vált a világ egyik legjobb játékosává, az olasz csapattal 2004-ben bajnokságot, 2007-ben Bajnokok Ligáját, európai Szuperkupát és klubvilágbajnokságot nyert. Számtalan egyéni elismerése közül kiemelkedik a 2007-es Aranylabdája.

 

Legfrissebb hírek

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Náci karlendítés miatt kitiltottak 16 Roma-szurkolót a stadionokból

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 14:44

Serie A: edzőt váltott a Bologna – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 12:29

Zebráktól a fekete macskákig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló az Európa-ligában

Európa-liga
2026.09.16. 12:04

Nagy nehezen továbbjutott a Genoa az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2026.09.15. 19:53

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41