Serie A: a Milan és az Inter is hármat vágva nyert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.01. 22:41
null
Mexes remek góllal járult hozzá a Milan sikeréhez (Fotó: Reuters)
Az AC Milan és az Inter is győzött az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) második fordulójában: előbbi a Cagliarit gyűrte le hazai pályán (3–1), utóbbi a Catania vendégeként szerzett három pontot (0–3).

MILAN–CAGLIARI 3–1

Az újonc Verona elleni vereség után javítani szeretett volna az AC Milan, méghozzá a Cagliari elleni hazai bajnokin. A sok sérülttel bajlódó milánói együttes a nyolcadik percben meg is tette a szükséges lépést ehhez, ugyanis Mario Balotelli jobb oldali beadását követően Robinho hét méterről lőtt a hálóba, ezzel megszerezte idei első bajnoki gólját. (1–0)

Robinho később ismét veszélyeztetett, a 31. percben pedig megduplázta előnyét a Milan: Balotelli lövése kipattant, Philippe Mexes jókor volt jó helyen, és közelről a hálóba húzta a labdát egy ollózó mozdulattal. (2–0)

A Cagliari is magára talált az első félidő végére, Marco Sau egy gyönyörű szólót követően a tizenhatos széléről helyezett a házigazdák kapujába, visszahozva ezzel a vendégeket a meccsbe még a szünet előtt. (2–1)

A 62. percben egy nagy védelmi hibát követően eldőlt a három pont sorsa: egy közeli lövés után a vendégek rossz helyre fejelték ki a labdát, Balotelli lekezelte azt, és a jobb oldalról, hat méterről higgadtan a rövid felsőbe bombázott, ezzel kialakította a végeredményt. (3–1)

A Juventustól igazolt Alessandro Matri Robinhót váltotta a második félidőben, így győztes meccsen mutatkozhatott be a Milanban.

CATANIA–INTER 0–2

Mindkét csapatnak volt gólszerzési lehetősége már az első percekben, majd mindkét gárdának kényszerű cserét kellett végrehajtania sérülés miatt: a hazaiaknál Mariano Izco, a vendégeknél Mateo Kovacic hagyta el a pályát. A vezetést a 19. percben az Inter szerezte meg: Jonathan hagyta faképnél a gyengén záró szicíliai védelmet, beadását Rodrigo Palacio kotorta a hálóba. (0–1)

A szünet után tovább növelte előnyét a vendégcsapata: Rodrigo Palacio beadását Nagatomo Juto bevetődve fejelte a hálóba. A végeredményt Ricky Álvarez állította be, egy remek szólót követően két embert kicselezve lőtt a hálóba, ezzel bebiztosította az Inter szezonbeli második sikerét. (0–3)

A TÖBBI PÁLYÁN

Az Atalanta javított az első fordulóbeli veresége után, hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Torinót. Az újoncok csatáját a Livorno nyerte, mely a Sassuolót tömte ki idegenben. Az Udinese egy védelmi hiba után szerzett vezetést a Parma ellen Emmanuel Agyemang-Badu révén, majd Thomas Heurtaux egy szabadrúgás után növelte az előnyt. A túloldalon Antonio Cassano első gólját szerezte a Parma színeiben, a végeredményt az utolsó percben Luis Muriel állította be 11-esből.

A Fiorentina bedarált a Tőzsér Dánielt nem nevező Genoát, Guiseppe Rossi és Mario Gomez is két gólt szerzett a meccset 10 emberrel befejező hazaiak ellen. A Bologna nem bírt a Sampdoriával.

SERIE A
2. FORDULÓ
AC Milan–Cagliari 3–1 (Robinho 8., Mexes 31., Balotelli 62., ill. Sau 33.)
Atalanta–Torino 2–0 (Stendardo 57., Lucchini 81.)
Bologna–Sampdoria 2–2 (Moscardelli 41., Koné 64., ill. Eder 25., Gabbiadini 71.)
Catania–Internazionale 0–3 (Palacio 19., Nagatomo 56., Álvarez 80.)
Genoa–Fiorentina 2–5 (Gilardino 54., Lodi 60. – 11-esből, ill. Aquilani 10., Rossi 14., 55., Gomez 41., 94. – a másodikat 11-esből)
Sassuolo–Livorno 1–4 (Zaza 66., ill. Greco 44., Emeghara 69., 86. – a másodikat 11-esből, Paulinho 75.)
Udinese–Parma 3–1 (Agyemang-Badu 12., Heurtaux 72., Muriel 90. – 11-esből, ill. Cassano 82.)
KORÁBBAN
AS Roma–Hellas Verona 3–0

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Napoli 2 2 7–2 +5 6
2. Internazionale 2 2 5–0 +5 6
2. Roma 2 2 5–0 +5 6
4. Fiorentina 2 2 7–3 +4 6
5. Juventus 2 2 5–1 +4 6
6. Livorno 2 1 1 4–3 +1 3
6. Milan 2 1 1 4–3 +1 3
6. Udinese 2 1 1 4–3 +1 3
9. Atalanta 2 1 1 3–2 +1 3
10. Torino 2 1 1 2–2 0 3
11. Cagliari 2 1 1 3–4 –1 3
12. Lazio 2 1 1 3–5 –2 3
13. Verona 2 1 1 2–4 –2 3
14. Sampdoria 2 1 1 2–3 –1 1
15. Chievo 2 1 1 2–4 –2 1
16. Parma 2 1 1 1–3 –2 1
17. Bologna 2 1 1 2–5 –3 1
18. Catania 2 2 1–5 –4 0
19. Genoa 2 2 2–7 –5 0
20. Sassuolo 2 2 1–6 –5 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik