Az Inter nyerte a városi derbit Milánóban

Vágólapra másolva!
2012.10.07. 20:30
null
Samir Handanovic most sem hiába repült, bár kérdéses, Urby Emanuelson szándékosan akadályozta-e (Fotó: Action Images)
A Milan a 11. helyen várta az Internazionale elleni derbit az olasz labdarúgó-bajnokság 7. fordulójában, így nagy szüksége lett volna a három pontra. Az Inter azonban Walter Samuel korai fejes góljával megnyerte a mérkőzést, még nehezebb helyzetbe sodorva a Milant, és annak edzőjét, Massimiliano Allegrit.

Egy nagy, ráadásul városi derbinek soha nincs egyértelmű esélyese – egyezett meg a két edző a nagy milánói rangadó, az AC Milan élén álló Massimo Allegri és interes kollégája, Andrea Stramaccioni. Akik mindketten mérgesen kiabálhattak játékosaik hibája miatt az első percekben, de egyértelműen Allegriék húzták a rövidebbet, mert amikor Stramaccioni Diego Milito két elrontott ziccere miatt idegeskedhetett a kispad előtt, Walter Samuel fejes góljával már vezetett az Inter.

A korai vezetés megrengette a Milant, Milito is úgy került helyzetbe, hogy a kapus, Christian Abbiati nemes egyszerűséggel odapasszolta neki a labdát a 16-oson belül. Az argentin azonban elmulasztotta megroggyantani a Milant, amely szép lassan magához tért, és egyre veszélyesebb lövésekkel veszélyeztette az Inter kapuját.

Díszvendég: Mario Balotelli. De hová igazolna?
Díszvendég: Mario Balotelli. De hová igazolna?

Egy Inter-kontránál Mexes egy újabb zseniális becsúszással mentette meg csapatát a góltól, majd pár kihagyott Kevin-Prince Boateng-helyzetet követően a nagy kedvvel játszó Riccardo Montolivo emelt szépen a hálóba, de az Inter szerencséjére a játékvezető, Paolo Valeri belefújt az akcióba, egy erősen véleményes kapustámadás miatt.

A fordulás után egycsapásra megváltozott a mérkőzés képe, amikor Nagatomo Juto megkapta második sárgáját egy kezezés miatt, és így előnybe került a Milan. Amely válaszképpen átállt 3–5–2-es hadrendre Ignazio Abate és Robinho beállásával, az Inter pedig az elméleti 3–4–3-ról gyakorlati 3–5–1-re váltott (itt Álvaro Pereira jött be Antionio Cassano helyére).

Két kimaradt Bojan Krkic-helyzet után csatárokat cseréltek a mesterek, de nem úgy, mint a nyáron, ezúttal Rodrigo Palacio és Giampaolo Pazzini a gyepre futott fel. Közülük a nyáron éppen az Intertől érkezett Pazzini lőhetett volna gólt, de Robinho remek beadását közelről a kapu mellé küldte.

Minden helyzetét eltékozolta tehát a Milan, így az Inter Walter Samuel korai fejes góljával megnyerte a Derby della Madonninát. Még mélyebbre sodródott a Milan – a mindig jól értesült olasz sajtó szerint a kilábalást már nem Allegri vezényli le...

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA
NYERT ÉS TAPAD A NAPOLI

A másik vasárnap esti meccsen a Napoli számára hazai pályán kötelező volt a győzelem a gyengén rajtoló, hat meccsen egy győzelmével és három döntetlenjével csak hat pontot szerző Udinese ellen. A nápolyiaknak azért volt különösen fontos a három pont begyűjtése, mert délután a Juventus megverte a Sienát, így a torinóiak három ponttal megléptek Walter Mazzari legénysége előtt a tabellán.

A Napoli ennek megfelelően Marek Hamsík révén már a meccs elején többször is próbált veszélyeztetni, de a szlovák támadó ekkor még nem tudott túljárni Zseljko Brkics kapus eszén.

Nem úgy a 30. percben, amikor egy tetszetős akció során a jobb szélen elfutó uruguayi Edinson Cavani sarokkal a mellette érkező Christian Maggiót játszotta meg, akinek középre lőtt labdáját pedig Hamsík estében a jobbra mozduló kapus mellett a bal alsóba gurította. Az Udinese azonban nem omlott össze a kapott gólt követően és a 43. percben egy kontra végén Giampiero Pinzi jobbról, 12 méterről kilőtte a hosszú alsó sarkot.

A vendégek ekkor talán már azt hitték, hogy döntetlennel vonulhatnak pihenőre, ám a hazaiak a félidő hosszabbításában Goran Pandev révén – fordulás után 14 méterről jobbal a jobb alsóba lőtt – ismét megszerezték a vezetést, és mivel a második félidőben nem született gól, ezzel a találattal a Napoli 2–1-re győzött és a Juventusszal együtt 19 pontos, csak rosszabb gólkülönbséggel szorul a torinóiak mögé.

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 7 6 1 17–4 +13 19
2. Napoli 7 6 1 14–3 +11 19
3. Lazio 7 5 2 12–6 +6 15
4. Internazionale 7 5 2 11–6 +5 15
5. Roma 7 3 2 2 14–11 +3 11
6. Fiorentina 7 3 2 2 8–6 +2 11
7. Catania 7 3 2 2 9–11 –2 11
8. Sampdoria 7 3 2 2 9–8 +1 10
9. Genoa 7 2 3 2 8–8 0 9
10. Torino 7 2 3 2 9–5 +4 8
11. Milan 7 2 1 4 7–7 0 7
12. Bologna 7 2 1 4 9–10 –1 7
13. Pescara 7 2 1 4 6–14 –8 7
14. Udinese 7 1 3 3 7–11 –4 6
15. Parma 7 1 3 3 6–10 –4 6
16. Chievo 7 2 5 6–14 –8 6
17. Palermo 7 1 2 4 6–11 –5 5
18. Atalanta 7 2 1 4 5–11 –6 5
19. Cagliari 7 1 2 4 4–11 –7 5
20. Siena 7 2 2 3 8–8 0 2
A Sienától 6, az Atalantától 2, a Sampdoriától és a Torinótól 1-1 pont levonva.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik