Idegenben jó az Inter, de mire megy a Milan otthonában?

Vágólapra másolva!
2012.10.07. 15:18
null
Vajon Antonio Cassanónak (jobbra) lesz alkalma ünnepelni korábbi társai ellen? (Fotó: Action Images)
A Milan a 11. helyen várja az Internazionale elleni derbit az olasz labdarúgó-bajnokság 7. fordulójában, így nagy szüksége lenne a három pontra.

Vajon csak fellángolás volt a Milan részéről a Zenit otthonában aratott BL-siker vagy tényleg megindulnak felfelé a piros-feketék? A bajnokságban ezt az Inter legyőzésével kezdhetik meg Massimiliano Allegri fiai, a mester azonban úgy véli, városi riválisuk a derbi esélyese.

„Öttel több pontjuk van, mint nekünk, így elvileg ők a favoritok – mondta Allegri. – Okos, erős csapat, kiváló technikai tudású játékosokkal, így nagyon jól kell játszanunk, és rafináltabbnak kell lennünk náluk.”

Ha valakinek a képességeivel tisztában van Allegri az ellenfél játékosai közül, akkor az Antonio Cassano, aki a nyáron igazolt át tőlük az Interbe.

„Cassano kivételes futballista, kevesen passzolnak úgy a világon, mint ő, nagyon oda kell figyelnünk, amikor labdát kap” – hívta fel a korábbi csatára által jelentett veszélyre a Milan edzője.

Az Inter eddig mind a három idegenbeli bajnokiját megnyerte a szezonban – bár ez a statisztikai adat most nem feltétlenül mérvadó –, legutóbb pedig már hazai környezetben is átadta a területet ellenfelének, jelesül a Fiorentinának, és ellentámadásokkal operált. Méghozzá nem is rosszul, a Diego Milito, Cassano duó – Coutinhóval megtámogatva – villámgyorsan eljutott a lilák kapujáig, ez a felfogás kamatozhat a Milan ellen is.

Ha újra ezt a taktikát alkalmazzák a fekete-kékek, az a Milannak kedvezhet, legalábbis Nigel de Jong szerint, aki úgy véli, hogy a középpályán dől el a csata.

„Győztes vagyok, mindig nyerni akarok. Ilyen a mentalitásom, és ezek nem csak szavak – mondta az első milánói derbijére készülő holland középpályás, aki a nyár utolsó napjaiban szerződött a Milanhoz. – Hogy hol dőlhet el a találkozó? A középpályán, mint minden nagy meccs. Ha uralod a középső területet, te lehetsz a jobb. Alapvetően a tapasztalat hiánya jelenti számunkra a problémát. Nagyon fiatal csapatunk van, sokan a kispadon ültek az előző szezonban, miután épphogy felkerültek a nagycsapathoz.”

A rutin valóban meghatározó tényező az ilyen felfokozott hangulatú összecsapásokon, a Milannál azonban most mindenki egy alig 20 éves ifjonctól várja a gólt, gólokat. Nem is csoda, hiszen Stephan El Shaarawy az utóbbi négy mérkőzésén ötször talált be. Andrij Sevcsenkót önmagára emlékezteti az egyiptomi származású támadó.

„Az összehasonlítások szerintem károsak, mivel minden bajnok különböző – mondta a Milan korábbi ukrán gólvágója a La Gazzetta dello Sportnak. – Stephan azonban valamelyest emlékeztet magamra, például a felgyorsításaival.”

A piros-feketék egy másik korábbi klasszisa, Dejan Szavicsevics is nagy jövőt jósol El Shaarawynak.
„Minden képessége megvan ahhoz, hogy nagy játékossá váljon – mondta a Montenegrói Labdarúgó-szövetség elnöke. – Gyors, jól lő, könnyedén támad. Az ő dolga azonban a góllövés, és ha ezt nem teljesíted, akkor Olaszországban egyből kritizálni kezdenek az emberek.”

Oldalunkon folyamatosan frissülő élő képes cikkünk segítségével követhetik nyomon a 20.45-kor kezdődő mérkőzés alakulását.

OLASZ SERIE A
A VASÁRNAPI PROGRAM
Roma–Atalanta 2–0 (Lamela 30., Bradley 63.)
15.00: Catania–Parma
15.00: Pescara–Lazio
15.00: Fiorentina–Bologna
15.00: Siena–Juventus (Tv: Sport Klub)
15.00: Torino–Cagliari
20.45: Milan–Internazionale (Tv: Sport Klub)
20.45: Napoli–Udinese

 

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 6 5 1 15– 3 +12 16
2. Napoli 6 5 1 12– 2 +10 16
3. Internazionale 6 4 2 10– 6 +4 12
4. Lazio 6 4 2 9– 6 +3 12
5. Roma 7 3 2 2 14–11 +3 11
6. Sampdoria 7 3 2 2 9– 8 +1 10
7. Genoa 7 2 3 2 8– 8 0 9
8. Torino 6 2 3 1 9– 4 +5 8
9. Fiorentina 6 2 2 2 7– 6 +1 8
10. Catania 6 2 2 2 7–11 –4 8
11. Milan 6 2 1 3 7– 6 +1 7
12. Bologna 6 2 1 3 9– 9 0 7
13. Pescara 6 2 1 3 6–11 –5 7
14. Parma 6 1 3 2 6– 8 –2 6
15. Udinese 6 1 3 2 6– 9 –3 6
16. Chievo 7 2 5 6–14 –8 6
17. Palermo 7 1 2 4 6–11 –5 5
18. Atalanta 7 2 1 4 5–11 –6 5
19. Siena 6 2 2 2 7– 6 +1 2
20. Cagliari 6 2 4 3–11 –8 2

A Sampdoriától és a Torinótól 1-1, az Atalantától 2, a Sienától 6 pont levonva

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik