Juventus: Torinóban folytatja pályafutását De Ligt – hivatalos

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2019.07.18. 09:00
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus bejelentette Matthijs de Ligt szerződtetését. Az Ajaxtól érkező védő 2024 nyaráig írt alá a torinói együttesnél.

A 20. életévét augusztus 12-én betöltő hátvéd az Ajax utánpótlását kijárva 2016 szeptemberében mutatkozott be a felnőttcsapatban – rögvest góllal. 17 éves, egy hónapos és kilencnapos volt, amikor betalált, ezzel minden idők második legfiatalabb amszterdami gólszerzőjévé vált.

A 2016–2017-es idényben 11 bajnokin jutott szóhoz, majd egy évvel később már alapembernek számított, csupán egy meccsen nem lépett pályára az Eredivisie-ben (ötödik sárga lapos eltiltás miatt), s az idény végére ő lett az együttes csapatkapitánya.

A köztudatba az előző idényben robbant be, amikor a bajnoki címet és kupát nyerő Ajaxszal a selejtezőből indulva a BL-elődöntőig jutott – ahol csak a 96. percben esett góllal maradt le az amszterdami csapat a fináléról. A menetelés során De Ligt továbbjutást érő gólt fejelt a Juventusnak Torinóban, így számára nem lesz teljesen ismeretlen új együttesének az otthona.

Három Juve-védő közül fejes gólt szerezni… Ritkaság. És BL-elődöntőt ért
Három Juve-védő közül fejes gólt szerezni… Ritkaság. És BL-elődöntőt ért

A válogatottban 2017 márciusában mutatkozott be, és bár a kezdeti időszakban nem remekelt, 2017 novembere óta kirobbanthatatlan tagja a védelemnek – a Nemzetek Ligájában ő mentette hosszabbításra az angolok elleni párharcot, és a portugálok elleni döntőben is játszott. A finálé után épp az akkori ellenfele, Cristiano Ronaldo győzködte, hogy szerződjön a Juventushoz.

„Ronaldo arra kért, szerződjek a Juventushoz – idézte De Ligtet a NOS. – Elég váratlanul érintett, úgyhogy kicsit ledöbbentem, és mivel nem értettem, így először nevettem a dolgon, de végül nem mondtam neki semmit.”

Az elmúlt napokban aztán felgyorsultak az események, pénteken arról szóltak a hírek, hogy a Juventus és az Ajax megegyezett egymással az átigazolásról, s kedden már meg is érkezett a fiatal holland hátvéd Torinóba.

Szerdán átesett az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálaton, majd aláírta ötéves szerződését a Juventusszal.

De Ligt az Ajax második nagy távozója a nyáron, Frenkie de Jong 75 millió euróért igazolt át az FC Barcelonához – igaz, ez a transzfer már januárban biztossá vált. Az érkezők között található a Sevillából hazacsábított Quincy Promes (15.7 millió), a Standard Liege-től érkező belső középpályás, Razvan Marin (12.5), valamint két középhátvéd, a 21 éves Lisandro Martínez (7 millió) és a 18 éves Kik Pierie (5 millió).

A Juventusnál negyedszer nyílt ki a pénzcsap a nyáron, és mind a négyszer védőért! A belső védők közül Cristian Romeróért 26 millió eurót (ő rögvest vissza is ment kölcsönbe a Genoához), Merih Demiralért 18 milliót költött a klub, a balhátvéd Luca Pellegrini 22 millióért érkezett. Az ingyen érkezők listája kifejezetten veretes: Gianluigi Buffon, Aaron Ramsey és Adrien Rabiot is költségtérítés nélkül lett a „zebrák” játékosa.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik