Milan: a fiatal tehetség hűségesküt tett a klub mellett

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2023.11.27. 20:40
null
Fotó: AFP
Az aktuális, 13. forduló szombati játéknapján Francesco Camarda 15 évesen és 260 naposan bemutatkozott a Milan színeiben a Serie A-ban, így ő lett minden idők legfiatalabb játékosa, aki pályára lépett az olasz bajnokságban. De még nincs profi szerződése...

 

Francesco Camarda azonnal az érdeklődés homlokterébe került a nemzetközi sajtóban, nyilván a megfigyelők nemcsak Olaszországban, hanem kontinensszerte már régóta rajta tartják a szemüket.

Most a sportigazgatók is egyre gyakrabban találkozhatnak a nevével, ugyanis Camarda a kora miatt nem írhatott még alá profi szerződést, erre jövő március 10-ig várniuk kell a feleknek.

Egy olasz szakíró, Daniele Longo értesülései szerint a Milan egy hároméves (ez a maximális időtartam) szerződést szeretne kötni vele, és ez ellen Camardának sincs kifogása. A felek már tárgyaltak is ez ügyben, a Milan biztos benne, hogy hiába legyeskednek külföldi kérők a fiatal körül.

A csatár a közösségi oldalán a második otthonának nevezte a Milant, a szurkolók szeretetteljesen köszöntötték őt a pályára lépésekor – de ne feledjük, a Milannál sokkal gazdagabb csapatokat ez egyáltalán nem fogja befolyásolni...


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik