Botrány: illegális fogadások? Tonalit és Zaniolót is kihallgatták a rendőrségen

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.10.13. 10:09
null
Zaniolo és Tonali hatalmas bajba keveredhet (Fotó: Getty Images)
Hatalmas bajba keveredhet az olasz labdarúgó-válogatott két sztárja, Sandro Tonali és Nicolo Zaniolo, akiket illegális fogadással vádoltak meg hazájukban, kihallgatták őket, majd az olasz válogatott edzőtáborát is elhagyták.

 

A pontos részletek egyelőre nem ismertek, de a Newcastle és az Aston Villa játékosát is profi labdarúgók számára illegális fogadásokkal vádolták meg az olasz hatóságok, ahogy tették azt néhány nappal korábban a Juventus középpályása, Nicolo Fagioli esetében is.

Tonalit és Zaniolót is kihallgatták csütörtök délután az üggyel kapcsolatban, ezt követően pedig mind a ketten elhagyták az olasz válogatott edzőtáborát. Mindkét játékos ezen a nyáron váltott klubot (Tonali ráadásul 70 millió euró ellenében igazolt a Newcastle-höz), de ha a vádak bebizonyosodnak, hároméves eltiltásra is számíthatnak.

Egyes információk szerint egyébként Zaniolo lehet nagyobb bajban, aki még Roma-játékosként saját csapata Olasz Kupa-meccsére is fogadott…

Az olasz szövetség már reagált is a hírre:

„A torinói ügyészség csütörtökön nyomozati cselekményről értesítette Sandro Tonalit és Nicolo Zaniolót, akik akkor a válogatottnál tartózkodtak. Tekintettel az ügy természetére, s arra, hogy ebben a helyzetben egyik játékos sem tud a kötelezettségeire koncentrálni, a szövetség úgy döntött, megvédi őket, és lehetővé teszi számukra, hogy visszatérjenek klubjukhoz.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik